2014. január 25., szombat

11. Ismeretlen ismerős

Íííííííííííí.. megérkezett az új rész. :$
Csajok, rengeteg minden összejött ezen a héten. Szerintem mindenki tudja miről beszélek. Justinról. Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy rengeteget sírtam, de most már kezdek megnyugodni. Hála Istennek, kijött és reméljük, hogy visszatér hozzánk Kidrauhl. Gondolom mindenki így van vele…
Szóval, végül sikerül összehoznom egy elfogadható részt. És akkor most, ha nem haragszotok, nem beszélek sokat.
Remélem tetszik. Nagyon szépen kérnélek titeket, hogy írjatok véleményt, ha rossz, ha jó, akkor is, mert így tudom, hogy min kell javítanom. :) Talán hamarabb is lenne rész, ha inspirálnátok a kommentekkel. :))
Ennyi lenne most.
Kellemes Olvasást Mindenkinek!

 

Vagy talán az a sok jó, amiket azért hallani róla és szemének a különös varázsa elég lenne ahhoz, hogy megszeressem annyira, hogy elfelejtsem azt az incidenst? Érdekes kérdés és be kell vallanom, kíváncsi lennék a válaszra…

- Kicsim, ideje felkelni! – rázogatott hátulról valaki.
- De mért? – nyöszörögtem.
- Van itt valaki, akinek örülni fogsz.
- Ki? – keltem fel nyűgösen és ásítozva.
- Nézd meg, a nappaliban van.
- Előbb egy kicsit rendbe szedem magam.
- Nem kell. Nem idegen.
- Oksi, mindjárt megyek – próbáltam lerázni szegényt, remélve, hogy tovább aludhatok.
- Most – rázogatott megint, mivel „rájött tervemre”.
- Jól van már – forgattam szemeimet, s most már fel is ültem. Végignézte, ahogyan kikelek ágyamból és felveszem köntösöm.
  Lecsoszogtunk – levánszorogtam – a lépcsőn nyomomban anyával. Eléggé dörzsölgettem a szemem, ezért, mikor megláttam az illetőt a kanapén ülni, először el sem hittem, hogy tényleg itt van.
- Audrina? – kérdeztem illetődötten. Pislogtam egy jó párat, hátha eltűnik, mint egy látomás, de apa is ott állt mellette, tehát nagy valószínűséggel igaz – Komolyan? – sikítottam egy kisebbet s őrült módjára ugrottam rá.
- Szia, szívem – ölelt meg nevetve, s ugrálni kezdtünk körbe-körbe.  – Oké, elég lesz. Nem bírja a magas sarkúm – nevetett jóízűen.
- Hogy a francba kerülsz ide? – toltam el magamtól, de rögtön vissza is rántottam és tovább ölelgettem. Úgy hiányzott már!
- Nem szeretném kihagyni a tesóm első komolyabb fotózását, főleg, hogy a Vogue-ról van szó – kócolta össze még jobban hajamat. Még nem volt időm elvégezni a reggeli teendőimet…
- Tessék? – húztam össze szemöldökömet. – Honnan tudod…? – ugrott fel ezután a szemöldököm.
- Tegnap hívott anya.
- De.. én még nem is említettem nektek – néztem rájuk.
- Bruce minket is felhívott – ecsetelte apa, mintha ez annyira érthető lett volna.
- Tényleg? – lepődtem meg újra.
- Mikor lesz a fotózás?
- Nem biztos, hogy engem választanak – célozgattam arra, hogy nem értem miért jött haza ilyen kis dologért.
- Ahogy anya elmondta, mit mondott Bruce, elég egyértelműnek hangzik.
- De hogy-hogy hazajöttél? Már majdnem 2 éve, hogy elmentél és azóta alig hívtál – húztam el szám.
- Tudom, mennyit jelent egy Vogue fotózás és részese szeretnék lenni az enyém után a tiédnek – kacsintott. – Mellesleg hozzáteszem, lehet együtt leszünk benne a következő számban. Persze, ha téged választanak – nevetett ismét.
- Annak kicsi az esélye.
- Az álmokhoz nem így kell hozzáállni. Ahogy Justin Bieber mondaná: Soha ne mondd, hogy soha! – vigyorgott.
  Ezen kissé leesett az állam…
- Te.. most.. komolyan Justin Biebertől idéztél? – háborodtam fel.
- Aranyos kis kölyök – vonta meg vállát mosolyogva.
- Csak nem találkoztál már vele?
- Egy fotózáson futottunk össze. Egyébként meg.. mesélj, nem te voltál oda érte? – bökdösött. – Másrészt, csiripelte a net, hogy te vagy a táncos lábú csajszi.
  Na ezen meg aztán duplán leesett az állam.
- Táncos lábú csajszi? – csúszott feljebb hangom. – Hol olvastad te ezt?
- Justin Twitterén.
- Áh – sóhajtottam megkönnyebbülten. – Azt hittem már elterjedt. Egyébként meg büszke vagyok magamra. Nem ájultam el, mikor találkoztunk – vigyorogtam.
- Mert találkoztatok? – ámuldozott.
- Igen.
- Mindent el kell mondanod, ami a találkozáskor történt – nézett rám parancsolóan.
- Igenis, főnök – tisztelegtem nevetve. – Örülök, hogy itt vagy, Audri – váltottam komollyá, de mosolyom megmaradt.
- Én is nagyon – ölelt meg.
- Akkor reggelizünk? – szólt közbe anya.
- Persze – ugrott apa elsőnek, mire mindannyian elnevettük magunkat.

~*~

  Elmeséltem Audrinának mindent, ami a találkozáson történt. Az reakciója meglepő volt, vagyis nem annyira, mert ő már tudja, milyen hírességekkel találkozni. Bár kicsit meglepődött Justin ajánlatán, de még jobban azon, hogy nem fogadtam el. Anyáéknak direkt nem meséltem el a történetet. Ahhoz képest, hogy Audri csak 20 éves, sok mindent elért már. Elég ritkán látjuk egymást, ezért nem a legnagyobb bizalmason, mégis az egyik példaképem.
  Szerencsére a tegnap estét együtt tölthettük s elszórakoztunk néhány csajos, tesós dologgal. Ha belegondolok, Ashleyvel sem szoktunk nagyon eltérő dolgokat csinálni és ennek magyarázata, hogy úgy kezeljünk egymást, mint egy nem vérszerinti testvérek. Ám, előző este megtapasztalhattam, milyen – így 18 évesen – az igazi tesóddal hülyülni. Bevallom, az elején fura volt, hogy egy fiú és egy lány helyett egyetlen emberrel csináltam ezeket a dolgokat.
  Pár perccel ezelőtt csörgött Bruce, hogy döntött a Vogue, és – számomra még mindig felfoghatatlan, de – én lettem a kiválasztott. Tényleg nem értem, mert annyi sok nálam profibb modell van. És mégis én…
- Szerintem ez és ez jó lesz. Ők majd úgyis átöltöztetnek – nyomott a kezembe egy türkizkék felsőt és egy itt-ott szakadásos farmert. Egy egyszerű fekete magas sarkú és fekete blézer felvétele után indultunk is a fotózásra. Semmi smink, semmi giccs. Alkalmasnak és normálisnak szerettem volna látszani a feladatra. Meg minek is sminkelnék, mikor azt ők fogják megcsinálni.
  Úton Los Angeles másik oldala felé – mivel mi a legészakiabb oldalán lakunk, a stúdió pedig délen van – Audrina ellátott néhány jó tanáccsal. Kettőnkön kívül még anya volt a kocsiban, mert apa nem tudott jönni, ugyanis dolgoznia kellett. Azért röhej, hogy negyed órával hamarabb megy oda dolgozni, mint ahova én megyek fotózásra.
- Izgulsz? – mosolygott rám a visszavillantóból anya.
- Egy kicsit – néztem továbbra is ki az ablakon. Láttam Los Angeles nyüzsgő életének pár pillanatát; ahogy egy bácsi kutyát sétáltat, egy másik bácsi szájharmonikázik, egy lány pedig egy könyvet olvas, melynek ráláttam a borítójára. Justin Bieber könyve volt.
  Mikor befordultunk az ismerős sarokra s megpillantottam az ügynökség feliratát egy jókora tízemeletes házon, némiképp rám jött a pánik.
- Deja vu érzésem van – szólalt meg anya izgatottan, miközben a bejárat felé lépkedtünk. – Audrit is hasonlóképpen hoztam anno.
- Remélem a sikerem is akkora lesz – nyeltem nagyot.
- Nyugi. 18 vagy. Ha ez nem sikerül, van még időd, hogy újrapróbáld – bíztatott tesóm.
- De én menni akarok Európába – morcoskodtam.
- Hát jól van – nevetett.
  A recepcióstól megkérdeztük, hogy pontosan hova is kell mennünk. A liftben töltött perceket és a lifttől a 526-os szobáig vezető utat izgatottan tettem meg.
- Kicsim… - állt meg anya az ajtó előtt. – Tudom, hogy mennyire szeretnéd ezt és ezért nagyon, de nagyon fogunk szurkolni neked és azt kívánom, hogy sikerüljön neked ez az egész – simogatta folyamatosan az arcom.
- Köszönöm szépen, anya – mosolyogtam és megöleltem.
- Én is szurkolni fogok neked, de már tudom, hogy úgyis sikerül, drágám – szorított magához Audrina, miután anya elengedett.
- Úr..is..ten – nyögdécseltem nagy nehezen. – Kösz, Audri – kapkodtam levegő után, mikor ő is elengedett.
  Hálásan mosolyogtam rájuk, majd kopogás után benyitottam.
- Jó napot! – köszöntem illedelmesen 2 férfinak és 3 nőnek, akiket először megpillantottam.
- Olivia Mitchell? – mosolyodott el az egyik nő.
- Így van – bólintottam szintén mosolyogva, majd bementem, nyomomban anyával és Audrinával.
- Nagyon pontosan érkezett – fogott velem kezet.
- Igyekeztem – ráztam meg a felém nyúló kezet.
- Tyler Evans vagyok, a Vogue főigazgatója – ennek hallatán kissé lehidaltam, de mosolyomat megtartottam. - Ők a kollégáim.
  Egyesével kezet ráztam mindegyikkel. A nevük; Jim Ford, Lewis Turner, Lydia Cox, és Crystal Peterson. Oké, azt hiszem elég lesz egyenlőre a keresztnevüket megjegyeznem…
- Szia, csajos – jelent meg a függöny mögött Bruce.
- Bruce – vigyorodtam el, várva, hogy mellém érjen, hogy megölelhessem.
- Ők lennének az álmod testesítői – mutatott végig az előbb megismert embereken.
- Remélem igazad van.
- Én is – kacsintott egyet. – Akkor át is adlak – tolt meg egy kicsit.
- Kezdhetjük a tesztfotózást? – mosolygott.. öhm.. azt hiszem Jim.
- Persze – bólintottam magabiztosan. Legalábbis próbáltam…
- Audrina? – állt fel hirtelen Crystal, s hitetlenkedve nézett a mögöttem állő nővéremre.
- Tádá – nevetett Audri, majd mosolyogva megölelték egymást.
- Hogy kerülsz te ide?
- Elkísértem a testvéremet az első Vogue fotózására.
- A tesód? – lepődött meg ezúttal Lewis.
- Máris előnyben van – nézett rám vigyorogva Lydia.
- De jó nekem – viszonoztam a lelkesedést.
  Ezután elkezdődött a sminkelésem és öltöztetésem, majd pedig a fotózás.
A ruhám nagyon tetszett. Egyszerű volt, mégis elegáns. A fotó hátteréhez pedig különösen illett.

~*~

- Nagyon ügyes voltál. Tényleg igazi modellalkat vagy – veregette meg a vállamat Jim.
- Köszönöm – mosolyogtam – Szerinted, hogy fog tetszeni az olvasóknak?
- Szerintem nagyon is be fog nekik jönni. Főleg, hogy ki sem retusálnak, mert felesleges. Csodaszép bőröd van.
- Igazán? – vontam fel szemöldököm.
- Nézzük meg – kacsintott rám, majd belehuppant a forgószékébe, begörnyedt a laptop elé, s ujjai szélsebesen kezdtek mozogni ide-oda. Látszott rajta, profi a dologban. – Emberek! – szólt a szoba másik végébe, mire mindenki felénk pillantott, majd rövid időn belül körénk is gyűltek.
  Épp belekezdtünk a népek nézegetésébe, mikor nyitódott az ajtó, s valaki lihegve belépett rajta. Egy számomra kicsit ismerős nő volt.
- Srácok, nagyon sajnálom, hogy késtem. Kis gondja adódott Scooternek és segítenem kellett neki. Plusz még a forgalom sem volt a leggyorsabb Miamiban… - vette le blézerét. Majd miután rendbe szedte magát és körülnézett, meglepődött.
  Legelőször akkor, mikor Audrinára nézett, majd még jobban, mikor anyára és a legjobban akkor, mikor rám.
- Ti mit kerestek itt?
- Carin, te mit keresel itt? – kérdezte anya ugyanolyan meglepődötten.
- A fotózásra jöttem. Úgy értem, a modellkereső fotózásra.
- Ti ismeritek egymást? – lépett közbe Tyler. Na, erre én is kíváncsi lennék…
- Persze – s mintha észbekapott volna, anyához sietett és megölelte. – Szia, Audri – tette ugyanezt nővéremmel is. – És az ifjú hölgy – fordult felém mosolyogva. – Hova ilyen szépen kiöltözve? – nézett végig rajtam kedvesen, majd megölelt.
- Csak a fotózási ruhám.
- Fotózási? Miért, fotóznak?
- Ő a kiválasztott modell, Carin – szólt közbe újra Tyler. Ennek hallatán Carin szemei kitágultak, s anyára meredt.
- Én nem igazán értem – nézett hol rám, hol Tylerre zavarodottan.
- Hát én sem nagyon – mondta Ty. – Az van, hogy ez a fotózás Cariné. Mármint most fog megjelenni a parfümje és ahhoz kell egy modell, akivel ezt fotózzuk és bekerül az újságba. Brucet kértük fel erre a feladatra, vagyis, hogy segítsen profikat válogatni, mert ez a modellügynökség nagyon híres, ráadásul nincs messze Las Vegastól. De azt nem vágom, hogy ti honnan ismeritek egymást – nevetett kínosan.
- Tyler.. Rose, Audri és Olivia, valamint az édesapjuk régi ismerőseim – ez most engem lepett meg. De akkor én miért nem ismerem?
- Olivia nem igazán ismeri Carint, mert legtöbbször.. na jó, mindig csak telefonon beszélek vele, így ők személyesen most találkoznak először – vette át a szót anya. Áh, már érthető.
- De akkor én hogy jövök a képbe, ha a Vogue magazinhoz fotóznak? A parfümöd nem ahhoz kapcsolódik – vetettem fel elméletem.
- Megkértem a szerkesztőséget, hogy a parfüm népszerűsítése érdekében az újságba kerüljön bele – adta a választ. Igen, ez logikus. – De ezen kívül sok más helyen is meg fog jelenni.
- Mint például? – ráncoltam homlokomat. Elbizonytalanodtam, hogy biztos jó ötlet-e ez.
- Olivia, lehetne egy kérdésem? Most, hogy jobban megnézlek, mintha jól emlékeznék.
- Emlékezni? Mire?
- Nem te.. nos.. nem te voltál véletlenül.. az Ellen Showban legutóbb? És Justin is mesélt… - bökte ki nagy nehezen. A Justin nevet pedig különös gonddal és figyelemmel.
- A „táncoslábú csajszi”? – forgattam meg a szemem. – De.
- Szóval akkor te vagy a twitteres @OliviaM.
- Pontosan – bólintottam. – De.. hogy jön ide Justin? – ezt a részét nem értettem.
- Tudod, én.. Justin bandájában vagyok. Scooternek segítek a munkákban és persze ott, ahova éppen bedobnak.
- Ez komoly? – lepett meg a dolog. Akkor ezért volt ilyen ismerős… A család egyik ismerőse Justinnak dolgozik? Hát ez.. fantasztikusabb már nem is lehetne…
- Te jó ég, mik derülnek itt ki – fogta homlokát Ty.
- Nekem mondod? – hüledeztem.
- Justin tényleg mesélt rólad – mosolygott rám Carin.
- Na ne. Mit? Várj. Gyere – érzelmek hada söpört keresztül rajtam, végül megragadtam karját és kihúztam a szobából a folyosóra. – Mondj el mindent – kértem izgatottan. Én sem értettem miért érdekel ennyire a rólam alkotott véleménye.
- Annyit mondott csak, hogy találkoztatok. Kicsit faggatni kezdtem, s akkor elmondott pár egyéb információt. Például, hogy „bemutatkozott” neked elég egósan. Aztán kiderült, hogy Belieber voltál. Vagy most is az vagy, nem tudom, mert változott a véleményed róla. De azért nem irtózol tőle. Még meg is ölelt – vigyorgott. – De végeredményként úgy összegezte, hogy szép csaj vagy – most még jobban vigyorgott. – És most, hogy látlak, ebben nincs ellenvetésem.
- Hű – motyogtam.
- Te komolyan híres vagy és még nem találkoztál vele?
- Nem vagyok híres és találkoztam vele – cáfoltam meg mindkettőt, ám kissé elábrándoztam előbbi rövid kis „meséjén”.
- Oké, azt a találkát leszámítva.
- Mondd, szerinted is jó fej?
- Abszolút. Imádom, mikor olyan sokat röhögünk – nevetett fel. Azt szűrtem le a viselkedéséből, hogy eléggé nyitott, életvidám és kedves csaj. A beszéd persze nem esik nehezére. – A következő fotózásra elhozhatom magammal.
- Tessék? Jaj, dehogyis!
- Tényleg nem szeretnéd? – ráncolta a szemöldökét.
- Hazudtam volna neked?
- Ja, nem, csak fura, hogy mégis érdekelt, mit gondol rólad – mosolygott sunyin.
- Carin – forgattam meg szemeimet nevetve. – Csak kíváncsi voltam – vontam vállat.
- Menjünk vissza, nézzük meg a képeket, aztán majd még beszélünk – kacsintott rám, majd kézen ragadott. Így mentünk vissza a többiekhez.

4 megjegyzés:

  1. Baba hogy is mondjam :))
    ez király lett !!!!! *.*
    annyira bírom ahogy írsz :D
    Siess a kövivel :) <3 :*

    VálaszTörlés
  2. Cica köszönöm *-* :))
    sietek <3 :D :*

    VálaszTörlés
  3. nagyonjó bárcsak most találtam rá a blogodra és nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés