10. Twitter-ügy

Drágáim, most nem beszélnék. :')
Mindenkinek Kellemes Olvasást.♥

- Dehogyis lettem híres, skacok. – nyugtattam meg őket. Mindketten szomorúan néztek rám. – Ezek nekem semmit nem jelentenek. Ugyanaz az Olivia vagyok, ti pedig a legjobb barátaim. – mosolyogtam rájuk.

Másnap 10:27

  Anyáékat is ideje volt beavatnom a „Justinnal találkoztam” történetbe, így meg is tettem. Először azt hitték, hogy az egészet kitaláltam. Úgyhogy végül a telefonszámot vetettem be annak bizonyítékául, hogy mindaz, amit elmondtam, igaz. Azt javasolták, én döntsem el, mit szeretnék, de nem mentem bele. Igaz, hogy a tánc az életem, de anyáéktól ennyire távol lenni és ilyen sokáig.. nem tudom elképzelni.

  Őszintén szólva, nagyon meginogtam Justinban. Nagyon szeretem őt, félreértés ne essék, csak teljesen más volt, mint ahogyan képzeltem. Közben lehet, hogy csak meg kellene ismernem közelebbről, de ez most úgysem fog menni, mert nem megyek vele a turnéra.

- Olivia, sikerült lefordítani? – csapkodott valaki előttem a kezével. Kissé megijedtem. – Min gondolkodtál? – sóhajtott fel megadóan Gertrude.

- Jaj, annyira sajnálom, Gertrude, csak… - kezdtem kétségbeesett magyarázatba, de igazából nem tudtam az okát annak, hogy miért kalandoztam el Justinon.

- Már csak fél óra van hátra – bíztatott. Volt már fél óra matekóra, aztán fél óra angol, majd fél óra történelem. Most pedig francia. Kissé meglepődtem, mikor megtudtam, hogy Gertrude angolul, olaszul, spanyolul, franciául és németül is tud.

- Nem, nem az a baj – hajtottam le a fejem, s most igazán jól jött, hogy kiengedett hajam a szemembe lógott.

- Tartsunk pár perc szünetet vagy legyünk gyorsan túl rajta?

- Fura, hogy akiről azt gondoltad volna, hogy az életbe nem tudsz csalódni benne, most hirtelen mégis ez van – mondtam ki hangosan a gondolataim. – Neked volt már ilyen? – néztem fel rá.

- Hmm.. azt hiszem igen – mosolyodott el rövid tanakodás után. Az elmúlt másfél órában egyébként úgy megismertük egymást, mintha napokat töltöttünk volna együtt. Gertrude nagyon jó fej, szigorú, de mégis nevetve telt el az a másfél óra. Onnantól kezdett kicsit slamposodni, amikor fáradni kezdtem a matektól és a gondolataim kalandozni kezdtek, így nem fogtam a vicceket. – Jól tippelem vagy jól tippelem, hogy Justin Bieber az a személy, akiről névtelenül beszélsz most?

  Hát igen, talán kicsit túl jól is megismert…

- Csak az a furcsa, hogy olyan gyorsan kezdet el változni a véleményem. Esküszöm tegnapelőtt még ölni tudtam volna, hogy találkozzak vele. Ha most találkoznék vele, talán még a fejemet is elfordítanám – vigyorogtam.

- Azta – nevetett fel. – Nagy teljesítmény. Szerintem még mindig szereted, mint énekes, de személyesen nem biztos, hogy jól kijönnétek – váltott mosollyá.

- Te találkoztál már vele?

  Erre arcán a mosoly kicsit megingott, de ügyelt rá, hogy ne legyen feltűnő. Hát, mégis az volt.

- Mi az?

- Csak nem tudom, hogy beszélhetek-e erről – vonta meg vállát szomorúan.

- Hát, oké – tettem én is ugyanúgy. – Megbízható vagyok, efelől biztosítalak. De persze, ha nem szabad elmondanod, akkor nem – mosolyogtam rá. Erre felsóhajtott.

- De nem mondd el senkinek – figyelmeztetett, mire bólintottam. – Fél évvel ezelőtt elég gyakran láttam Justint, mivel Selena és ő.. hát hogy is mondjam.. kavartak – ingatta a fejét jobbra-balra.

- Jellemző.. a dúsgazdag poronty… - nevettem fel, de ekkor ledermedtem. Ezt nagyon nem kellett volna, Olivia. Még a szusz is megfagyott bennem, ahogy szemeztem Gertrude-dal és vártam, hogy mit fog reagálni. Lesütöttem a szemem és felkészültem a legrosszabbra. Ilyen szégyent, komolyan mondom…

- Tényleg nem csíped Selenát, ugye? – kérdezte baráti hangnemben. Erre csodálkozva néztem fel rá. – Ne aggódj, megértem, ha nem a kedvenced. Nem lehet mindenkit szeretni, nemde? – mosolygott.

- De azért mégis… - vontam vállat.

- Szerintem Justin is és Selena is nagyon jó fej. Egyikük sincs elszállva magától és mindketten tehetségesek.

- Akkor valószínűleg csak az én fülemet bántja Selena hangja – vontam vállat.

- Bármit mondhatsz rá, csak két dolgot nem. Az egyik, hogy nincs jó hangja, a másik, hogy Selena nem szép. Ezenkívül bármit állíthatsz róla.

- Folytassuk a fordítást – kerültem ki egyszerűen a kissé kínossá vált témát. Ne kezdjünk el arról papolni, hogy Selena szép-e, vagy sem… - Szóval az úgy van, hogy Il ya une table à côté d'une chaise.

- Et derrière la chaise?

- Le siège derrière les deux chaises – válaszoltam monoton hangon.

- Oké, ennyi képleírás elég volt.

- Merci! – hálálkodtam vigyorogva.

- Rien. Mais maintenant, nous continuons avec la leçon…

- Kitalálom – szakítottam félbe, mielőtt folytathatta volna. – Beszéd.

- Kezdheted is – dőlt hátra a székbe kényelmesen.

  Én pedig beszélni kezdtem a mára kapott témáról.

~*~

  A kíváncsiság manója szinte lyukat vájt az oldalamba. Folyamatosan arra akart rávenni, hogy nyissam meg azt az átkozott Twittert és keressek rá Justin lapjára. Megérintettem a laptop padját, az oldal pedig már töltött is befelé. Beírtam a keresőbe, hogy @justinbieber, a találatok között megjelent a név, mellette a kis fehér pipával. Meglett, de nem is haboztam, tudtam, hogy ő az.

  A tweetjeit megnézve egy csomó fanját retweetelte és sokszor mondott köszönetet nekik. Más celebeknél nem észleltem még ilyesfajta hálát.

  A szívem hirtelen megállt egy pillanatra, mikor megláttam az egyik tweetjét. Tegnap írta. „azon gondolkozom, vajon van-e Twittere a táncos lábú csajszinak?”

  Most ezzel tényleg rám akart célozni? Táncos lábú csajszi? Hát ez.. nagyonjó. Szóval már táncos lábú csajszi vagyok. Még nem is Olivia vagy valami. Chh, komolyan. Pedig tudja a nevem.

  Hirtelen ötlettől vezérelve feltekertem az oldal tetejére és az üres mezőbe írni kezdtem azt, amit abban a pillanatban eszembe jutott.

„@justinbieber igen, van Twitterem. és nem „táncos lábú csajszi”-nak hívnak.”

  Mielőtt végiggondolhattam volna, mit írok, el is küldtem. Abban biztos voltam, hogy nem fogja megkapni, viszont az eszembe jutott, hogy mi van, ha mások viszont látni fogják és bekövetnek? Mert biztosan látták az Ellen Show-t.

  Ezután megnéztem az üzeneteimet, a nekem küldött tweeteket és mindent, amit általában is szoktam.

Pár másodperce írt Ashley.

„te komolyan írtál Justin Biebernek? Oo”

  Óh, szuper. Ezt aztán hamar észrevette. Gyorsan gépelni kezdtem a választ.

„igen és remélem veszi a lapot, hogy nem vagyok táncos lábú csajszi”

  Válaszoltam úgy, mintha félvállról venném a dolgot, ám ez nem így volt. Bár tudtam, hogy Justin nem fogja észrevenni, valamiért titkon mégis szerettem volna. Pár perc múlva jött a válasz.

„abban biztos lehetsz, hogy el fog hozzá jutni. csak azért mondom, mert lefogadom, hogy azt gondolod, hogy nem fog. pedig el fog.”

  Ezen leesett az állam. Dehogyis fog. Hogy venne már észre, hiszen nem is követ, ráadásul van vagy 10 millió követője. Hogy a fenébe szúrna már ki pont engem?

„miért vagy ennyire biztos benne?”

  Reméltem, hogy erre a kérdésemre majd bővebben kifejti, hogyan is vehetne észre Justin.

„a Belieberek majd RT-nek és megírják Justinnak, hogy te vagy az. lehet, hogy a trendek közé is bekerül majd a neved. és ezt azért fogják csinálni, hogy hátha ezáltal majd őket is észreveszi Justin.”

  Hát ez gáz. Nagyon nagy gáz. Lehetetlen, hogy megtörténjen. Nem, nem akarom. Jaj, ha ez megtörténne… Nem. Nem fog megtörténni. Ó, a fenébe, ezt jól elrendeztem!

Most pánikolni kezdtem…

Kisebb szívbaj jött rám, mikor megcsörrent a telefonom. Gyorsan felvettem…

- Igen?

- Szia, Livia. Bruce vagyok – hangja vidám volt, mint mindig.

- Szia, Bru – köszöntem vigyorogva.

- Na, végre egyszer jó kedved van.

- Nem jobban, mint máskor – vontam vállat.

- Gondolom van ötleted, miért hívlak.

- Nem öltetem van. Tudom, mért hívsz.

- Figyelj, Olivia. Ez a fotózás tényleg nem kismiska. Maga a Vogue magazin kért fel minket, hogy találjuk egy profi modellt – hangjában kisfajta kérlelés hallatszott.

- A Vogue magazin? – haraptam ajkamba. Régi vágyam, hogy a kedvenc magazinom oldalairól tekintsek vissza magamra.

- Így van. Egy szobával arrébb vannak és éppen az általam ajánlott modellekről készült képeket nézegetik. Te is közöttük vagy.

- Na ne – esett le az állam. – Bruce, ez most komoly?

- Mondd, hogy elvállalod, ha téged választanak.

- Úgysem engem fognak.

- Meg fogom győzni őket, hogy téged válasszanak – ez fenyegetésként hatott.

- Bruce, vannak nálam sokkal profibbak.

- Oliv… - sóhajtott fel. – Megértem, ha a kisebb fotózásokat nem vállalod el, de ez a Vogue, könyörgöm. Csinálnak rólad pár tesztfotót, ami bekerül a következő havi újságba és, ha tetszik az olvasóknak, akkor felkérnek majd, hogy menj velük New Yorkba, Los Angelesbe, Londonba és Párizsba.

- Tessék? – vigyorodtam el. – Ne csináld, Bruce. Komolyan? – nagyon izgatott lettem. Úristen.. LA, London, NYC, Párizs.. álmaim városai.

- És ez még csak a kezdet lenne. Nagyon sokra vihetnéd ezzel. De csak, ha megpróbálod – tudtam, hogy mosolyog.

- Rendben. Elvállalom, ha kiválasztanak – mondtam azonnal.

- Köszönöm, csajos – hálálkodott.

- Bár nem hinném, hogy engem fognak…

- Pedig nekem van egy olyan érzésem, hogy igen.

  Valami zajt hallottam a háttérből.

- Itt vannak. Majd beszélünk – azzal már le is csapta.

  Húh.. ez durva. Komolyan megtörténhetne? Bejárni a kontinenseket, modellkedni és emellett ki tudja még milyen lehetőségek… Jaj, Bruce, kellett neked felcsigázni!

Ma 21:07

  Teljesen lesokkoltam az adatokon. Délután volt vagy 1100 követőm, most pedig 2401 lett. Hát azt meg hogy?

  Közöltem Ashleyvel is a tényt, ám a várt reakciója elmaradt. Azt vártam, hogy majd ő is teljesen meglepődik, de üzenetében, amit válaszként írt, ennek nyomát sem mutatta. Csupán közölte, hogy ő megmondta. Na, hát köszi.

  Elmagyarázta, hogy ez az egész dolog úgy történt, hogy a Belieberek látták a válaszom Justin tweetjére és mivel eléggé hihető a szöveg, amit írtam, így bekövettek...

- Komolyan nem hiszem el – az államat folyamatosan be kellett zárnom, mert mindig visszaesett. A fejemet fogtam hitetlenségemben.

- Most mondjam azt, hogy én megmondtam…? – vigyorgott Ash a kamerába.

- De Ashley, ez képtelenség… - tártam szét a karom, bár nem láthatta, mert az már nem fért bele a webkamba.

- Olivia, én megmondtam. Nézd meg, ott van a trendek közt a neved. Justin követ. A követőid száma is megduplázódott. Folyamatosan írnak neked. Bocs, ezt az utolsót talán kihagytam.

- De, basszus... nem lehetséges – álltam ki magam mellett. – Hogy a fenébe tudna már észrevenni?

- Oliv, nem fogom még egyszer elecsetelni – forgatta szemét.

- Rohadt szerencsés vagy, te csaj – Mike a tükörképem is lehetett volna. Én is úgy néztem ki, mint ő.

  Tehát Justin észrevett. Behalok, komolyan. És retweetelt, válaszolt, követett. Ez már sok(k).

A válasza.. egyszerre röhögök rajta és égőnek is gondolom.

„meglepő, hogy írtál nekem. nem gondoltam volna, hogy valaha is fogsz. lol. tudod, hogy bírlak, te kis táncos lábú csajszi”

Na, most erre mit kellene reagálnom? Egy, azért is így hívott, pedig tudtára adtam, hogy ne tegye. Kettő, bír…? Szuper, és ezt az egész világnak tudnia kell? És három.. hát.. az nincs.

- Olivia! – szóltak a mikrofonba erőteljesen.

- Mi az? – néztem rájuk meglepődve.

- Hányadik fellegfokon jársz már?

- Nem vagyok a fellegekben – nyújtottam rájuk a nyelvem.

- Válaszolj Justinnak – buzdított Ashley.

- Drágám, az nem fog megtörténni.

- Írj neki személyes üzit.

- Ja, majd válaszol is – forgattam a szemem.
  Ekkor jelzett, hogy újabb tweet érkezett Justintól. Kíváncsian rákattintottam.

„érdekes show volt. tetszett. főleg a fellépő csaj!!”

Ó, még a végén odarohanok, meg vissza.

- Csajszi, nézd már mit írt – röhögött Ash.

- Olvastam – püfögtem.

- Írj már neki. Légyszi, légyszi, Livia! – jóformán könyörgött barátnőm.

  Újabb tweet érkezett.

„örülök, hogy megtaláltam @OliviaM-t, a táncos lábú csajszimat. tényleg, srácok, hogy tetszett az Ellen Show?”

Azt hittem felrobbanok. Milyen kedves, hogy így emlegeti ezt a hülye „fellépés” baromságot. Tisztelet…

- Srácok, lehetne egy kérdésem? – óvatoskodtam.

- Mondd – vigyorogtak mindketten.

- Nos.. szóval… - dadogtam. Nem tudtam, mit fognak reagálni erre. És igazából én sem tudtam, hogy jut ilyen eszembe. Egyáltalán minek gondolkodok én ilyenen? – Szerintetek miért említ ennyit a tweetjeiben? – kérdeztem félénken. Remélem értik, mire gondoltam.

- Ez egyszerű. Én már megmondtam neked, hogy abban a pillanatban, mikor meglátott, beléd zúgott. Ennyire egyszerű – mondta Ashley komolyan.

- Értelmes választ várok – néztem vissza rá unottan.

- Örülnöd kéne, hogy ilyen nagy népszerűséged van – vigyorgott Mike.

  De engem zavar a tudat, hogy ennyiszer említett. Nem tudom, hogy más lányokkal hogy viselkedik, mindenesetre én úgy érzem, mintha úgy kezelne engem, mit egy friss ismerőst, akivel jó barátságot kötött. De nem. Én nem vagyok a haverja.

- Mondtam már, hogy hívott Bruce? – én sem tudom, hogy jutott eszembe.

- Nem. Na mi történt?

- A Vogue magazin tőlük kérte, hogy találjanak egy jó modellt. Bruce megkérdezett, hogy ha engem választanának, akkor elvállalnám-e. De nem tudom, miért választanának engem…

- Komolyan a Vogue magazin? – kérdezték meglepődve.

- Tuti, hogy téged fognak. Érzem – vigyorgott Ashley.

- Ó, menj már! Profi modellt keresnek. Tuti, hogy nem én leszek.

- Pedig te pont annyira vagy profi, amennyire ők akarják, hogy profi legyen a modell – kacsintott rám Mike.

- Kicsim, lefekvés – nyitott be anya. Ugrottam egy kisebbet az ijedségtől. – Holnap korán kell kelned. Jó éjt!

Mielőtt kérdezhettem volna, kiment. Hát, ez érdekes volt.

- Mi történt? – kérdezték egyszerre.

- Anya berontott és közölte, hogy lefekvés. Mi a fene üthetett belé? – gondolkodtam el.

- Majd feltétlenül hívj, hogy téged választottak-e vagy nem! Ja és mielőtt lemész, még írj Justinnak.

- Ashley… - nyöszörögtem – Már… - a képernyőre pillantottam - .. 5 perce nem írt. Tuti lement – kerestem kifogást.

- Ó, dehogyis! Még negyed óráig itt lesz.

- Dehogy lesz – legyintettem. - Na, jó éjt, srácok! Majd értesítelek titeket. És bocsi, Ashley. Ígérem, megkérem majd őt, hogy kövessen be téged – kacsintottam rá. Szeme felcsillant. Valahogy éreztem, hogy ez hiányzik neki. – Szeretlek titeket – küldtem puszit, majd kiléptem minden futó programból és kikapcsoltam a laptopot. Bebújtam az ágyba, kényelmesen elhelyezkedtem, így készen voltam az alváshoz.

  Ám tervem nem jött be. Gondolataim nem voltak még elég álmosak, most is élénken dolgoztak. Jelenleg azon törpöltek, hogy vajon milyen lenne újra találkozni vele? Felismerne? Á, nem. Nem hiszem. Miért is emlékezne rám? Na és vajon akkor is elkápráztatna gyönyörű barna szeme, mint múltkor?

  Ó, Olivia, hát miket mondasz te! Elkápráztat? Gyönyörű szem? Hát.. hú.

Vagy talán az a sok jó, amiket azért hallani róla és szemének a különös varázsa elég lenne ahhoz, hogy megszeressem annyira, hogy elfelejtsem azt az incidenst? Érdekes kérdés és be kell vallanom, kíváncsi lennék a válaszra…