Boldog Új Évet Mindenkinek! :))

Nos, hát az a helyzet, hogy a másik blogomon már írtam egy rövidke kis üzenetet számotokra. :) De mégsem mondhatom, hogy menjetek oda és olvassátok el. :D
Kezdeném gyorsan azzal, hogy 'pár szó a történetről'..:) Szóval, a következő rész nem tudom mikorra várható, de valószínűleg még pihizek egy kicsit. Még nem kezdtem bele, de már megszületett a kép a fejembe. Ígérem nagyon igyekszem vele!:)
És akkor amiért írok, az az lenne, hogy Mindenkinek Nagyon Boldog Új Évet Kívánok!! ♥  Visszatérve még a karácsonyra, remélem elégedettek voltatok az ajándékokkal, és ti is szép ajándékokat adtatok.:) És azt is remélem, hogy a fátok alatt Justin volt. :DD

Nagyjából ennyit akartam.:)
Sürgetem magam a következő résszel.

7. Egy döntés... vagy A döntés?

Sziasztok, csajok!:DD

Sikerült megírnom egy részt, miközben zenéket töltöttem le…-.-’ Úgyhogy kérlek nézzétek, ha nem lett jó.:S

Ebbe a részbe igazából azt szerettem volna feltétlenül belerakni, hogy Olivia egy kicsit inogjon meg Justin-ban. Na és persze avassa be barátait az egész történetbe.:) Van benne más dolog is, de ezt a kettőt szerettem volna hangsúlyozni. Na, hát majd kiderül..:)

Vannak ötleteim, hogy hozzam vissza Justin-t a történetbe, de eddig egyikkel sem vagyok igazán megelégedve.xd

Amit szeretnék nagyon kiemelni, hogy az állam jóformán a földet súrolta, mikor megláttam a kommentek számát. 3 komment. Eddig egy sem volt, és most három. És ha már itt vagytok, akkor remélem itt is maradtok.:))

Nem szaporítanám a szót. Elég ennyi is bőven.:D

Ui.: A kép sehogy sem kapcsolódik ide.xd De nekem tetszik.:)

Kellemes Olvasást!

 

Megpillantottam egy, nekem háttal álló, kapucnis férfit. Félve, de közelebb mentem és óvatosan megérintettem vállát, mire ő szépen lassan megfordult. Szembe találtam magam, teljes életnagyságban Justin Bieber-rel!

- Szia, Olivia – köszöntött.

- Szia, Justin. Hát te? – próbáltam higgadt maradni, mert mégiscsak a nagy Justin Bieber van előttem.

- Látom, megkaptad a levelemet – mosolygott irtó édesen.

- Hogy mi van? – felvette a szám az „O” alakot. – Te küldted a levelet? És egyáltalán honnan tudod a címem?

- Igen, én küldtem. És nyugodj meg vannak embereim – kacsintott.

- Vannak embereid. Chh – ismételtem. Azért ez kicsit durva, hogy csak így megtudják az emberek címét.

- Hé, most mi a baj?

- Te kérdezed? Mert szerinted normális, hogy csak így megtudod az emberek címét? – háborodtam fel, és elmondtam neki az elméletem.

- Mert nem az? Én vagyok Justin Bieber. El tudok intézni dolgokat – akis egós. Teljesen félreismertem. Igaz, hogy mindenki csak a „tökéletes” Justin Bieber-t látja, de nem tudják milyen is valójában.

- Hát nem az! De mit akartál? A levélben írtad, hogy van egy ajánlatod – tértem a lényegre.

- Figyelj, sajnálom az előbbit, de számomra fontos, amiért most itt vagyunk – talán nem is nagyképű. Nem Olivia, nem! Az előbbi húzása durva volt. Tartsuk a távolságot.

*Justin szemszöge*

- Heh, a híres Justin Bieber bocsánatot kért  – flegmáskodott.

- Ezt most úgy veszem, mintha nem hallottam volna – mosolyodtam el. – Szóval, azt találtuk ki Scooter-rel, hogy lehetnél a Journals turnémon – ami majd csak egy év múlva kezdődik, de jó most szólni - az egyik háttértáncosom – hadartam el. – Mielőtt még bármit is mondanál, láttalak az Ellen Show-ban táncolni és hogy is mondjam.. csodálatos volt! – néztem fel rá, mert mindvégig a földet bámultam. Láttam, ahogyan az álla a földet súrolja.

- Ööö, nem is tudom mit mondjak. Ez most tényleg meglepett. Hát figyelj, Justin. Az egyik dolog, hogy meg kell kérdeznem a szüleimet. A másik pedig, nekem iskolába kellene járnom. Az tény, hogy a tánc az életem, de ez mégse 1-2 hét lenne. Át kell gondolnom, hogy dönteni tudjak – magyarázott, ami jogos volt.

- Én teljesen megértelek, de remélem jól döntesz – kacsintottam. – Akkor megadom a telefonszámom és hívj, ha rájössz mit szeretnél.

- Köszönöm, ígérem értesítelek – nevetett. Olyan szép ilyenkor.

- Ennyit szerettem volna, ez volt az a „nagy” ajánlat. Szia, Livia – köszöntem el és közeledtem felé ölelést kérve, de nem engedte.

- Szia, Justin – köszönt ő is és elment. Csak ennyi? Azért egy ölelést vártam volna…

*Olivia szemszöge*

  Nem tudom mit gondoljak Justin-ról, az elején kedvesen köszöntött, aztán nagyképű lett, és a végén megint kedves. Még ölelést is kért, de nem viszonoztam, mert tényleg nem tudom, mit gondoljak. Abban biztos vagyok, hogy, ha elfogadom az ajánlatot, ha nem én magántanuló akarok lenni. Csak még azt nem tudom hogy mondjam el anyának, mert ha ő belemegy, apa is áldását adja rá. Igazán el kell gondolkoznom, mit szeretnék. Lehet, hogy ez egy óriási lehetőség, amit nem szabadna kihagynom, mert kitudja mikor lesz még egy ilyen esélyem.

  Gyorsan hazaértem és már hívtam is a srácokat. 10 perc és itt lesznek, talán ők tudnak segíteni mindkét döntésben. Átöltöztem egy kényelmesebb szettbe, meg pakolásztam egy kicsit, amikor csörgött a telefonom és rányomra az Elfogad gombra.

- Igen? – szóltam bele.

- Szia, kicsicsaj – köszönt bele vidáman a számomra jól ismert hang.

- Bruce? – lepődtem meg.

- Hogy vagy mostanság? – kérdezte kedvesen.

- Akarsz valamit – jöttem rá rögtön.

- Dehooogy.

- Dehogyneeem.

- Oké, de – adta meg magát. – Egy munkáról lenne szó…

- Bruce. Nem – vágtam azonnal közbe. – Nem vállalok semmilyen munkát.

- Olivia, hallgass meg – kért.

- Tudod jól, hogy már letettem erről. Kész. Sajnálom – szögeztem le, mielőtt még belemennék előbb utóbb.

- Nem hagyhatsz fel olyasmivel, amiben profi vagy – dorgált.

- Nem vagyok profi. És sajnálom, de mindjárt itt van Mike és Ashley, szóval leteszem. Csók, Buce! – köszöntem el, majd válaszra sem várva kinyomtam.

  Nagyon sokan mondják, hogy modellkedjek, a tánc mellett, mert megvan az alakom és a szépségem hozzá. Ezt most nem azért mondom, mert egós vagyok, hanem ezt szokták mondani, de szerintem nem igaz. Szóval Bruce, ezért szokott hívogatni.

  Közben csengettek, így lementem. Behívtam őket és felmentünk a szobámba.

- Mesélj, csajos. Mi volt? – kíváncsiskodott Ashley.

  Elmeséltem mindent, töviről-hegyire, de nem teljesen ezt a reakciót vártam. Össze-vissza sikongattak – még Mike is.

- De hát ez szuper! Ilyet kihagyni hülyeség lenne – felelték, mintha ez annyira természetes lenne.

- Na jó, erre majd visszatérünk, mert van más is. Nem akarok suliba járni – feleltem egyszerűen, mire mindketten elképedve néztek rám.

- De akkor…?

- …magántanuló?

- Így van - bólintottam mosolyogva Mike okos gondolatára.

- Olivia, ne csináld már – szomorodott el Ashley. – Hogy fogunk mi minden nap találkozni? Pár évvel ezelőtt is így volt. Ne kövesd el ugyanazt a hibát, hogy távolt maradj April-től.

- Nem csak ez a baj, Ash – hajtottam le a fejem.

  Nem jött rögtön válasz. Valószínűleg - ahogy ismerem őket – összenéztek, és azt latolgatják, hogy melyikőjük kérdezzen rá.

- Mondd el Oliv – tette Mike a kezét térdemre, mire felnéztem rá, így szembetaláltam magam féltő szemeivel. Ezek a szemek, és persze Ashley-é is, mindig megnyugtatnak valamelyest.

- Túl sok ez így nekem – sóhajtottam fel.

- Micsoda?

- Csakis ti tudjátok az egész suliban, hogy ki vagyok valójában. Senki más. Senki – suttogtam a végét. – És éppen emiatt vagyok más a suliban, mint itthon. És elegem van ebből.

- Te szeretted volna így, nem?

- Igen, én. De suliba járni nem én akartam. De mivel muszáj volt, így ki kellett találnom valamit, amivel beilleszkedhetek. Mára már belejöttem a szerepem eljátszásába, és ugyebár néha még titeket is sikerült megtévesztenem… - pillantottam fel rájuk mosolyogva, mire ők elvigyorodtak. - …de most elég volt. Nehéz több éven keresztül másnak mutatkozni, mint aki igazából vagy – vontam vállat, mintha nem lenne valami nagy dolog ez az egész, pedig belül túlságosan is sokat foglalkoztam ezzel.

- És ha feladnád ezt az éned, és a sulis csaj lennél? – vetette fel az ötletet Ashley.

- Az nem én lennék.

- Megértünk – mondta együtt érzően Mike.

- Olyan édesek vagytok – néztem Ashley-re, majd Mike-ra hálásan, s a végén még egy-egy puszit is adtam arcukra.

- Megjött anyukád? – fordult Ash az ablak irányába.

- Fogalmam sincs – ráztam meg a fejem, majd az ablakhoz siettem, hogy választ tudjak adni a kérdésére. Anya tényleg akkor parkolt fel a feljáróra. – Nagyon jó füled van – fordultam meg mosolyogva, ám a következő pillanatban mosolyom eltűnt, mikor egy óriási ütést éreztem az arcomon. Ezt pedig két, magas hangon nevető barátom hangja követte. Csodáltam Mike-ot, milyen magas hangja van.

- Borzalmasan viccesek vagytok – vágtam fapofát, s mikor láttam, hogy mindketten ledermedtek, kikaptam a kezükből a párnát, és mindkettejüknek egyszerre adtam vissza, amit én kaptam. Jól jártak, mert csak negyedakkorát kaptak, mint én.

  Most én nevettem el magam arckifejezésükön, ekkor viszont ők visszaszedték a kezemből a párnát, én pedig azt sem tudtam hogy meneküljek előlük. Legjobb döntésként az ajtómat láttam. Sprintelve indultam meg felé, és addig semmi baj nem volt, ám mikor kiértem a szobámból a szőnyeget felváltotta a kő, így a zokniban nem igazán tudtam futni.

- Menj arról! – hallottam Mike hangját, mire még gyorsabban kezdtem szedni a lábaim.

- Liv, úgyis elkapunk – szólalt meg ezúttal Ashley nevetve.

  Céltudatosan futottam a nappali felé, remélve, hogy onnan szerzek én is egy párnát, ám még csak be sem értem, beleütköztem valakibe.

- Ne üssetek, nincs párnám! – tartottam magam elé a kezem, és össze is görnyedtem, ám a várva várt ütés nem érkezett meg.

- Te jól vagy, kincsem? – hallottam meg anya meglepődött hangját, mire rögtön megkönnyebbültem.

- Ja, persze, csak..khm... – szedtem magam elegánsabb tespozícióba. – Ashley üldözőbe vett – nevettem fel.

- Megvagy! – éreztem a hátsómon egy ütést, mire vigyorogva megfordultam. Mike állt előttem, ám ő elnézett mellettem. – Ó, csókolom, Mrs. Mitchell – mosolygott félénken.

- Szia, Mike – köszönt anya kedvesen, majd két puszit adott nekem, aztán Mike-nak, és az időközben megérkezett Ash-nek is. A srácok nagyon közel állnak hozzám, ezáltal a családhoz is, és tényleg családtagnak tekintek őket. Annyira édesek, és aranyosak, na meg oltári jó barátok.

- Képzeld, Bruce megint hívott – újságoltam anyának, miközben kivettem a kezéből a bevásárlószatyrot, ami eléggé tele volt, és segítettünk neki becipekedni a konyhába.

- Csak nem újabb munkaajánlat? – tippelt mosolyogva.

- De – dörmögtem. – Nem érti meg, hogy nem vállalok többet.

- Pedig, ebbe is profi vagy, Oliv – próbálkozott be Ashley.

- Ash. Most ezt úgy mondtad, mintha csodabogár lennék – szóltam rá kedvesen.

- Most nem? – húzta fel egyik szemöldökét.

- Úgysem tudod neki megmagyarázni – vigyorgott Mike. Ő még a legrosszabb napomon is fel tud vidítani, annyi energia árad belőle. Ő mosollyal segít, Ashley pedig szavakkal.

- Anya, beszélnem kell veled – mondtam a lehető legegyszerűbben, miközben kikaptam egy almát a zacsiból, megtöröltem, és beleharaptam.

- Mondd – nézett rám egy pillanatra, majd tekintete tovább is vándorolt a vásárolt dolgokra s azzal szöszmötölt tovább.

- Majd, ha ráérsz. Komoly – nyeltem le a falatot, majd ismét beleharaptam.

- Ashley Morgan, nekünk már haza kéne mennünk, nem? – tette fel Mike költőien a kérdést.

- Ne menjetek már – estem hirtelen kétségbe.

- Jó beszélgetést – mosolygott Ash, majd arcon puszilt és megölelt, ahogy Mike is, aztán ugyanezt megtette anyával ölelés nélkül, és már húzták is a cipőjüket.

- Kikísérem őket – mondtam anyának, majd az ajtó felé indultam. – Szurkoljatok – álltam meg előttünk, mire mindketten rám pillantottak, miközben öltöztek.

- Bármennyire nem akarom, hogy magántanuló légy, remélem sikerül meggyőznöd anyukádat – mosolygott Ash, majd egy segítő vállba veregetést adott.

- Sajnálom – húztam el a szám. – Tudjátok, hogy szeretlek titeket. Nagyon. De meg kell próbálnom.

- Megértünk, Livia – mosolygott Mike. – Hétfőn meg majd elrendezzük April-t – állt be támadó pozícióba, erős öklét maga előtt lebegtetve, ami nevetésre kényszerített.

- Azt hiszem megoldom – vigyorogtam rá. – Szeretlek titeket – öleltem át egyszerre őket, ők pedig egyszerre adtak puszit, mint általában.

- Mi is – mondták egyszerre.

  Mosolyogva néztük pár pillanatig egymást, majd sarkon fordultak, és hazafelé vették az irányt. Bezártam az ajtót és visszaslattyogtam anyához a konyhába.

- Ezt majd később elrendezem – tolta arrébb a szatyrot. – Miről szeretnél beszélni? – ült le az egyik székre, én pedig leültem mellé.

- Anya…én… - kezdtem óvatosan. – Magántanuló szeretnék lenni – néztem rá a legtöbb magabiztosságomat összeszedve.

6. Találkozás

Na hali, lányok!!:)

Boldog Karácsonyt Mindenkinek! :) ♥

Szomorú vagyok, hogy hamarabb nem tudtam hozni részt. De ez a téli szünet első része, így ez boldogít. :DD

Na akkor a részről pár, gyors szó: Igyekeztem úgy megírni, hogy jöjjenek elő egy kicsit izgisebb részek, de ez még csak a kezdet. Arra is próbáltam figyelni, hogy Olivia egy kicsit bizonytalan legyen a találkozással kapcsolatban.:))

Ha szerintetek túl messzire mentem, vagy szerintetek unalmas vagy gáz lett, akkor szóljatok, és visszacsinálhatom. Azt nem tudom hogy, de valahogy…:D De azért remélem arra nem lesz szükség.:$

És akkor nuku duma…

Kellemes Olvasást. ♥

„Kedves, Olivia! Tudom, még nem tudod, ki is lehetek, de van egy ajánlatom számodra. Holnap este 5 órakor találkozzunk a Wall Street-en! Ne ijedj meg, nem akarlak elrabolni vagy valami. xx” 

  Olvastam fel hangosan a levelet. Ez meg ki a frász lehet és mit akar tőlem? Egyáltalán honnan tudja a címem? Tettem fel magamnak a kérdéseket. Nem hiszem, hogy April az, ő nem így akarná lerendezni ezt velem. Mást pedig nem ismerek, aki.. akinek „ajánlata” lenne felém. Ki az az elmebeteg, aki a Wall Street-en akar velem találkozni? Biztos el akar rabolni vagy valami ilyesmi…
  Gondolataimat az ajtónyitódás zavarta meg. Résnyire nyitották a bejáratot és csak két lábat láttam, melyet két fej is követett. Hát persze, hogy Ashley és Mike. Köszöntöttem, majd beljebbinvitáltam őket és belekezdtem mondandómba.

- Nézzétek mit találtam a postaládában – adtam kezükbe a borítékot. – Nyissátok ki és olvassátok el ti is.

  Amit mondtam, megtették. Szépen, lassan és gondosan olvasták el a sorokat. Rájuk néztem és két értetlen fejjel találtam szembe magam.

- Akkor most elmagyarázom. Kimentem, hogy kiszedjem a leveleket a postaládából, mikor ezt találtam. Először én sem értettem, de rájöttem-elméletem szerint-hogy valamelyik idióta szórakozik velem – magyaráztam esze veszetlenül.

- Figyelj ide, Livia – komorodott el arca Mike-nak. – Talán nem is szórakoznak. Mi van, ha egy újabb felkérés vagy hasonló? Akkor kihagynád? Ki tudja, mekkora lehetőset hagynál ki a furcsa fantáziád miatt. Csak ezen gondolkodj el. Ha elmész és szeretnéd, utánad megyünk, de tényleg gondold át.

- Fogadd meg Mike tanácsát! – értett egyet Ash.

- Talán tényleg igazatok van, srácok – mosolyogtam. – Ezen még gondolkoznom kell, de szólni fogok, hogyha megyek.

  Komolyan el kéne gondolkoznom az előbb mondottakon. Lehet igazuk van. Sosem tudhatjuk mit hoz a sors és milyen lehetőségekkel áll elénk. Talán a legkisebb döntés hozza meg a legnagyobb változást az életben. Gondolkoznunk kell azon, hogy mit szeretnénk. Elmenekülni a félelmeink mögé vagy igenis elé állni, bármi is lesz? Én inkább az utóbbit választom. Hogy miért? Mert, ha az álmommal kapcsolatos, bármit megtennék érte és úgy érzem, hallgatnom kell a szívemre.

- Mike! – szólítottam meg az előbb említett személyt, aki Ashley-vel valamin ügyködött. – Döntöttem és arra jutottam, hogy hallgatok rád. Elmegyek, de arra szeretnélek kérni titeket, hogy gyertek utánam, mert bárki is az, nem bízok benne.

- Végre helyesen döntöttél – mosolygott rám.

- Na, gyerünk, csináljuk valami kaját, mert éhen halok! – nevettem.

  Elmentünk a konyhába s előpakoltunk. Az én ötletem volt, hogy csináljunk házi pizzát. Hmm, ez fincsi lesz! Ash és Mike csinálták a tésztát, addig én felmentem és átöltöztem, mert mégsem kéne összekenni a sulis cuccom.
  Miközben öltöztem, azon, gondolkoztam, hogy Mike és Ash mostanában feltűnően jól kijönnek egymással. Most így visszagondolva, nem láttam őket még külön. Úgy értve, majdnem mindent együtt csinálnak. Lementem a lépcsőn, éppen addig, hogy ne lássanak meg. Olyan aranyosak együtt. Én lennék a legboldogabb ember, ha összejönnének. Lisztet szórtak egymásra, de Ash megcsúszott. Te jó ég! Egy apró sikoly csúszott ki számon, de amit ezután láttam! Mike gyengéden elkapta és egy tű se fért volna közéjük. Megállt a lélegzetem, mint amikor filmet nézek és azt várom, hogy a pasi csókolja meg a csajt. Na ezt most így képzeljétek el. Percekig csak néztek egymás szemébe és megtörtént amire vártam. Hogy ezt milyen jó volt látni! Még a hideg is kirázott, annyira összeillenek. Mikor véget ért a „meghitt pillanat”, lementem a lépcsőn.

- Hogy álltok, srácok? – kérdeztem, mint aki semmit sem látott az előbb történtekből.

- Hát.. izé.. mindjárt készen vagyunk – makogtak össze-vissza, én meg csak elfordultam és kuncogtam egyet.

  Tényleg nem sokára kész lett a pizza alapja és rápakoltuk a feltétet. Beraktuk a sütőbe és vártuk, hogy kisüljön. Levetettük magunkat a kanapéra és bekapcsoltuk a TV-t.
  Mikor már úgy gondoltam eléggé belemerültek a filmnézésbe, halkan felálltam és felosontam a szobámba, így kettesbe hagyva őket. Nem telt el fél óra, lementem kivenni a sütőből a pizzát és nagy meglepetésemre, barátnőm jött oda hozzám.

- Mesélj, mit láttál – vigyorgott, mint a vadalma.

- Én?! Semmit – tettettem felháborodást, mintha olyannal gyanúsított volna meg, amit nem is tettem vagy láttam.

- Nem vagyok hülye. Ismerlek már. Nos.. mondjad – nevetett fel.

- Áhh lebuktam – vágtam szomorú fejet.– Csajos, úgy örülök nektek! Tudod, mióta vártam már, hogy összejöjjetek? Wííí, annyira örülök – sikongattam. – Egyébként mindent láttam – kacsintottam.

- Addig oké, hogy mindent láttál és hogy megtörtént, de nem vagyunk együtt.

- Mi? Ti hülyék vagytok! Miért is? – fakadtam ki.

- Figyelj, Olivia. Nem szeretném ezt a barátságot elrontani. Értem én, hogy ő is szeret.. úgy. De őszintén erről még nem is beszéltünk.

- Mike, gyere ide! – ordítottam neki.

- Mit csinálsz, Liv? Csönd! – próbálta befogni a számat.

- Bízd rám. Mike, légy szíves! – ismételtem meg, mert ezek szerint nem hallotta.

- Igen? Mondjátok, mit szeretnétek – mosolygott.

- Hát, akkor.. Figyeljetek ide. Láttam mindent. A csókot, ahogy elvagytok együtt és hogy szeretitek egymást. Már régóta figyellek titeket és arra jöttem rá, hogy ugyanúgy éreztek egymás iránt, és hülyék lennétek, ha ezt figyelmen kívül hagynátok, csak a barátságotok miatt. Nem meritek bevallani még magatoknak sem, hogy többet éreztek holmi barátságnál. Ébredjetek már fel! SZERETITEK EGYMÁST! – szinte már kiabáltam, de úgy érzem hatott a beszédem.

  Pár másodpercig csak néztek egymásra meg rám, majd Mike közelebb lépett Ashley-hez és megcsókolta. Elváltak egymástól és rám néztek.

- Igen, igazad van. Szeretem Ashley-t és, ha ez nem fog menni, mármint a kapcsolat, akkor itt és most megesküszök, hogy a barátságunk nem fog megszakadni – mondta Mike közelebb húzva magához Ash-t.

- Ez a beszéd! Szeretlek titeket – és ezután egy csoportos ölelés következett. – Most menjünk együk meg a pizzát-ha már megcsináltuk-és utána menjetek, sétáljatok vagy mit bánom én, de legyetek egy kicsit kettesben – kacsintottam.

  Így is tettük. „Meguzsonnáztunk” és az új szerelmespár elment moziba. Én egy zseni vagyok! Elmegyek kerítőnőnek. Elpakoltam a csetrest és a szobámba bekapcsoltam a laptopom, hogy megnézzem, mi történek a virtuális életben. Időközben megjött anyu és nem sokra apu is, akiknek mondtam, hogy maradt még pizza. Felmentem Twitterre, ahol megakadt a szemem egy tweeten.

@justinbieber: Szurkoljatok és ha sikerül a tervem, holnap kaptok egy új bejelentést!

Kíváncsi leszek mi lesz az új hír. Biztos új klip vagy valami. Még jó pár órát lóghattam a neten, majd elmentem lefürödni és elnyomott az álom.

*Másnap 11:36*

  Én is jókor tudok felkelni. Mivel ma nincs suli, aludhattam tovább. Gondoltam, már úgysem reggelizek, maradok még egy kicsit az ágyban, ezért inkább keresek egy filmet. A felhők felett 3 méterrel című filmet választottam. Már láttam egy jó párszor, de még mindig ugyanúgy szeretem. Meg is néztem a filmet, de már kezdtem éhes lenni, így lementem ebédelni.
  Ma lesz a találkozóm a „titkos valakivel” és nagyon izgatott vagyok, de egyben egy kicsit félek is. Jött egy üzenetem Mike-tól, és azt írta benne, hogy fél 5 körül eljönnek értem és együtt megyünk a találkára, de ők lemaradnak majd egy kicsit, hogy ne legyen észrevehető. Arra gondoltam, hogy addig kimegyek sepregetni, remélve, hogy az segít, a járdát kezdtem el seperni, egészen a bejárattól. Elég hosszú út vezet innen a kapuig, de az izgalom lecsillapítására és hogy teljen az idő most egész jónak tűnt.
  Mikor végeztem bementem átöltözni, ugyanis négy óra volt. Egy aránylag elfogadható szettet vettem fel és magamra raktam egy alig látható sminket és kész is voltam. A srácok is megjöttek, így indulhattunk. Ashley és Mike egymás kezét fogták. Még mindig szívmelengető együtt látni őket. Az úton megosztottam velük félelmemet és izgatottságomat, ami kijött rajtam. Szerintem a falra másztak tőlem, de remélem megértenek.
  Egy gyönyörű utcába értünk, ami valószínű, a Wall Street lehetett. Ash-ék lemaradtak, ahogy megbeszéltük, én pedig tovább mentem. Megpillantottam egy, nekem háttal álló, kapucnis férfit. Félve, de közelebb mentem és óvatosan megérintettem vállát, mire ő szépen lassan megfordult. Szembe találtam magam, teljes életnagyságban Justin Bieber-rel!

5. A titkos levél

Halihóó, csajszik!

Féltem tőle, hogy mennyire fogom tudni megírni ezt a részt, hogy átadjam azokat az érzelmeket és érzéseket, amiket akarom, hogy érezzetek. :))

Kérhetném, hogy tájékoztassatok majd? :))

A kommentekről is ejtenék pár szót… ugyebár új blog, még csak az 5. rész. De reméltem még az elején, hogy talán jobban fog ez menni, mint a másik blogom ment. De sajnos nem. :/ Nem igazán kapom a komikat. Sőt, semmit. Ne értsetek félre, kérlek titeket, mert ezzel csak annyit akarok kifejezni, hogy nem tudom behatárolni, hogy mennyire tetszik nektek, és mennyire nem.

Arra szeretnék mindenkit megkérni, hogy, ha tetszett, akkor írjon egy kommentet, ha nem tetszett, akkor szintén írjon egy kommentet. És az is rettentő jól esne, ha bővebben kifejtenétek a véleményeteket, csajok.!:/:)

Rendben ennyi lenne. Szeretnék még most hétvégén egy következő részt hozni, mert már megvan a folytatás, és nagyon szeretném írni. :D Akkor most legyek gonosz, és mondjam azt, hogy minél több komment, annál hamarabb jön a rész? :$

Na, oksi, ennyi lenne. Nem akartam túl sokat írni, pedig már sikerült. Még csak annyi, hogy mostantól szeretnék minden részt egy képpel indítani. Igyekszem a témának megfelelőt hozni. :) Ehhez például most nem sikerült. :D Nincs benne semmi extra, nekem mégis annyira tetszik.:)

Kellemes Olvasást.♥:)

  Rettenetesen rossz éjszakám volt. Köszönhető az iszonyú fáradságomnak, egész éjjel forgolódtam. Most pedig suli van. Hurrá. Nagy nehezem kikászálódtam az ágyból, elcsoszogtam fürdőszobámba egy kicsit rendbe tenni magam, végül pedig felöltöztem. A konyhába érve felkaptam egy almát a pultról, és mivel senki nem volt itthon bezártam az ajtót és elindultam iskolába. Bedugtam fülembe a fülhallgatót és gondolkozni kezdtem. Apának teljesült a kívánsága, gyalog megyek suliba, kuncogtam magamba. Ha valaki arra járt volna, biztos idiótának nézett volna.
  Még mindig aggódtam Ashley miatt a tegnapi miatt. Nyugtatás képpen azért küldhetett volna egy üzenetet, hogy tudjam mi van vele. Ekkor rezgett a telefonom. Hála Istennek. Fújtam ki szaggatottan a levegőt.

„Szia, csajszi! Először is rettentően sajnálom a tegnapot, majd mindent elmesélek. Másodszor pedig, a suliban várlak!xx Ash.”

  Nyugalom árasztotta el szívemet. El sem tudja képzelni mennyit aggódtam miatta. Időközben beértem a suliba. Mindenhol sürgés-forgás, szokásos hétfő reggel.
- Szia, szívem – pillantottam meg barátnőmet – El sem tudod képzelni, hogy aggódtam miattad. Mesélj, mi van?
- Szia! – jelent meg szája szélén egy aprócska mosoly. – Gyere, menjünk be a terembe, mert ezt nem akarom mindenki előtt mondani – kezdett megijeszteni, de követtem.
- Na, szóval.. Nagyapán szombaton rosszul lett, de anyuék akkor nem szóltak, nem akartak megijeszteni, mert tudták, hogy akkor nem mennék el veled másnap, de én kihúztam belőlük. Elmesélték, hogy akkor este bevitték a kórházba és kiderítették, hogy.. rákos – csuklott el a hangja. – Ezért nem mentem el veled. Ne haragudj! – küszködött könnyeivel, de nem bírta sokáig. Eltörött a mécses, sírva borult nyakamba.
- Ne sírj! Kérlek, nem szeretlek így látni! – nekem is könny szökött a szemembe. Megfogtam fejét állánál fogva és felemeltem. – Bármi történjék is, megoldjuk együtt, rendben? – egy pici mosolyt csaltam arcomra. Ő is ugyanígy tett, aminek nagyon örültem. Letörölte könnyeit és pár perc múlva már nyoma sem volt a sírásnak.
  Közben Mike is megérkezett és nagy lendülettel levágódott mellénk. Beszélgettünk egy darabig, Ashley elmesélte neki fájdalmát, amit megértően végighallgatott. Elképesztő, hogy fiú létére mennyire megtudja érteni a gondjainkat.
  A nap elképesztően gyorsan elment, és mire feleszméltem, kicsengettek az utolsó óráról. Mindenki gyors tempóban sietett kifelé. Voltak akik csak köszöntek nekünk, kellemes délutánt kívánva, de voltak akik gyilkos pillantásokat vetettek felénk. Pontosabban rám, amivel ne törődtem, persze nem értettem mért kapom ezeket, de körülbelül az ötödik ilyennél már kezdett idegesíteni. Pár másodperc szembesülnöm kellett vele.
- Lám, lám, lám – jött felénk April, a suli cicababája és csak egy hanyag pillantással illetett meg minket. - Kit látnak szemeim. A „híres” Olivia Mitchell és „bandája” – formázott idézőjelet folyamatosan ujjaival. – Azt hiszed, felvághatsz azzal, hogy te találkoztál Justin Bieber-rel? Most azt hiszed, hogy nagy lettél? Hát tévedsz, kis angyalom. Ugyanis, nem te vagy az egyetlen, aki ilyen helyzetben van – húzta gúnyos mosolyra száját. – Jah és hogy csak tudd. Ha nem szállsz le a hírnév és a karrier építéséről, megkeserítem az életedet ÖRÖKRE! – hangsúlyozta ki az utolsó szót. – És még valami. Ha azt gondolod, senki nem tud a „titkos” kis életedről, tévedsz – jelent meg száján ugyanaz az idegesítő félmosoly.
- Először is, hogy jössz te ahhoz, hogy „megfenyegess”? – kezdtem én is, mert irtó ideges lettem. – Másodszor is, ha most gondolkozol egy kicsit azzal az okos kis buksiddal, rájössz, hogy nem tudsz ellenem semmit tenni. Egyébként mit érdekel téged, hogy mit kezdek én az életemmel? Semmit se tudsz rólam! Le lehet szállni rólam, az életemről és ahogy te fogalmaztál, a hírnevem és a karrierem építéséről! – szinte már ordítottam.
- Jaj, most én is megijedtem! Majd meglátjuk kinek lesz igaza.
- Ne is álmodj róla! – éreztem, nem kell sok, hogy megtépjem.
  Közeledni kezdett felém és a fülembe súgta: - Retteghetsz, de amit mondtam mind igaz. Senki nem veheti el tőlem a hírnevet.
- Hah, valakinek mekkora arca van – szűrtem ki fogaim között, mire lendítettem kezemet és elcsattant a pofon. Hirtelen arcára tette kezét, visszafordult és csak egy „Megöllek!” nézést hagyott maga mögött. Mit képzel magáról ez a kis liba? Még, hogy ő fogja megkeseríteni az én életemet? Semmit sem tud rólam és az életemről. Nem is értem mit foglalkozok ilyen kis… khm.. idióta picsákkal.
- Oliva, te egy.. egy.. hihetetlenül szuper csodás csajszi vagy! – jelentették ki Ash-ék.
- Sosem értettem, mit kell vele foglalkozni vagy félni tőle. Hülye liba – megrántottam vállamat, amivel nem hazudtam, mert félvállról vettem.
  Elindultunk haza a kb. negyed órás úton. Megbeszéltük, hogy délután átjönnek és tartunk egy „filmdélutánt”. Hoznak jó sok édességet, pattogatott kukoricát és még több.. filmet!! És kit érdekelnek a pattanások?! Hazaérve lepakoltam a cuccom és ledobtam magam a kanapéra. Kapcsolgattam a TV-t egy jó darabig, de semmi jót nem találtam.
  Ki kell találnom valami programot, hogy ne unatkozzak. Kezdhetném azzal, hogy kiürítem a postaládát egyszer az életben. Utána pedig, meglepem szüleimet és feltakarítok. Nem is rossz ötlet. Kimentem az udvarra és kikotortam a postaládát. Befele menet megakadt a szemem egy levélen. Olivia Mitchell-nek címezve. Leraktam a többit, de ezt kezemben hagytam és felbontottam. Mivel nem volt rajta név, persze, hogy még kíváncsibbá tett.

„Kedves, Olivia! Tudom, még nem tudod, ki is lehetek, de van egy ajánlatom számodra. Holnap este 5 órakor találkozzunk a Wall Street-en! Ne ijedj meg, nem akarlak elrabolni vagy valami. xx”

4. Ötlet

Sziasztok, csajok. :)) ♥

Hát itt is van újból a rész. :) Ebben már megjelenik maga, Justin és próbálom egyre tartalmasabbra a részeket. Szerintem egy blog, úgy jó, ha nem derül ki minden az elején. Magyarul nem sablonos.

És még valami. Tudjátok mit?! Ha összejönnek a kommentek, ha nem, én akkor is írni fogom a részeket, mert egyrészt szeretek írni, másrészt nagyon jó kép született a fejembe a történet részéről.

Szóval igen, nagyon örülnék a komiknak, de ha nem, hát nem. :DD Mégis csak a 4. résznél tartunk még.. MÉG! :$$

Kellemes Olvasást Nektek. :) ♥

*1 héttel később*

  Már egy hét eltelt a díjátadó után, és több, mint öt nap a szülinapom óta.
  Honnan is kezdjem. Fantasztikus volt a szülinapi bulim. Nem is kérdés, hogy Mike és Ashley rendezték. Mivel ez volt a 18. születésnapom, volt pia is. Be kell valljam, ha az ivászatról van szó, akaratlanul is fintorra húzódik a szám, mert nagyapám alkoholista volt, ezért, ha rá gondolok, mindig szomorú leszek. Most sem volt ez máshogy. Persze ittam, de csak mértékkel. Szóval minden klassz volt, volt jó sok kaja, pia és még több jó pasi. Rengeteget táncoltunk és buliztunk. Úgyhogy, így mindent összefoglalva jó volt.
  A másik dolog, amiről pár szót kell ejtenem, az az, hogy felkérést kaptam az Ellen Show-ba, aminek iszonyatosan örültem. Ma kell mennem, de persze jönnek velem a szüleim és barátaim is. Délután 3 óra van, így van még 3 órám. Mit ne mondjak, nagyon izgatott vagyok az este miatt. Ha valaki nem értené, miért is kértek fel, elmagyarázom. Sokan ismernek, Katy Perry felől, de mint említettem korábban más hírességek táncosa voltam. Elképzelhető, csupán egy koncertvideót láttak és nem tudták ki ez a lány a háttértáncosok között. Remélhetőleg fel tudom majd fogni, mi is történik körülöttem.
  Gondolatmenetemet egy ismerős dallam zavarta meg. All That Matters (Justin Bieber).

- Hello, csajszi – köszöntött vidáman Ash.

- Szia, husi – hülyültem el az egészet. Sokszor húzzuk egymás agyát ilyen idiótaságokkal. – Na, mi újság, cica?

- Cukorfalat, arra gondoltam, hogy majd az épület előtt találkozunk, mert van még dolgom, így nem mennék át készülődni – fojtotta el a nevetést.

- Persze, édes – teljesen megértettem, de egy kicsit csalódott is voltam.

- Rendben, babám. Akkor ott találkozunk – nem bírtuk sokáig, kitört belőlünk a röhögés.

- Okés, puszi – még mindig nevetve letettem a telefont és elindultam készülődni.

~*~

  Bő két óra alatt kész is lettem. Sikerült kiválasztanom egy kicsit szaggatott csőnacit, egy piros V nyakú pólót és egy szintén piros magas sarkút. Feltettem a kiegészítőket és egy halvány sminket.

- Anya, apa, indulhatunk – mentem le a lépcsőn.

- De gyönyörű valaki – dicsért meg apa.

- Köszönöm – mosolyogtam.

  Már éreztem ezt az érzést egy héttel ezelőtt. Ugyanilyen izgatott voltam akkor is, de ez mégiscsak más. Most TV-ben fogok szerepelni. Fogalmam sincs mit fogok mondani, ezért egy kisebb pánik uralkodott el rajtam. Odaértünk.

- Liv! – rázogatott anya. – Olivia, kicsim! Ideértünk.

- Ja, mi? Bocsánat, csak egy kicsit elgondolkodtam.

- Hát azt észrevettük – nevettek rajtam.

  Kiszálltunk a kocsiból és megint rengeteg ember volt körülöttünk. Iszonyatos Deja Vu érzésem támadt. Bementünk az ajtón, át egy hosszú, fehér folyosón és máris a színfalak mögé jutottunk.

- Szép, jó estét! Az Ellen Show-ba jöttünk. A lányunk fog szerepelni és az lenne a kérdésem, hogy hova kéne mennünk? – kérdezte apu.

- Jó estét! – köszöntött minket egy fiatal, itt dolgozó nő. – Ezen a folyosón menjenek keresztül és a végén lesz egy ajtó, az lesz a maguké.

- Nagyon szépen köszönjük.

  Ahogy mondta a nő, végigmentünk a folyosón és az utolsó ajtón bementünk. Egy lila-zöld szobába érkeztünk, ahol volt egy kanapé, egy sminkasztal és egy rejtett gardrób tele ruhákkal. Mondanom sem kell, hogy végignéztem a őket. Gyönyörűek voltak.
  Egyszer beötlött egy gondolat. Nem találkoztunk az épület előtt Ashley-vel! A francba! Rögtön tárcsáztam a számot, de nem csengett ki. Ezt nem hiszem el. Szóltam apának, hogy valahogyan kerítse elő barátnőmet, mert aggódom.

- Hölgyem! Egy perc és kezdünk – szólt egy fiatal férfi.

- Rendben, köszönöm – arcomra erőltettem egy mosolyt.

  Aggódom Ashley miatt. Sosem csinált még ilyet, hogy a megbeszélt helyen nem találkozunk. És mi van, ha valami baja esett? Nem akarom őt elveszíteni. Csak úgy cikáztak a gondolatok a fejembe.

- Jó estét kívánok minden, kedves nézőnek! Én Ellen DeGeneres vagyok és egy-még nem túl híres, de annál inkább tehetséges lánnyal fogok ma itt beszélgetni – lépett be a színpadra Ellen és leült a fotelbe. – Tehát köszöntsük Olivia Michell-t!

  Bambulásomból feleszmélve, azon kaptam magam, hogy a nevemet mondták. Megigazítottam hajam és magabiztosan, mosolyogva, de annál inkább izgatottan felsétáltam a színpadra.

- Jó estét, sziasztok! – köszöntem félve. - Köszönöm, hogy ma itt lehetek.

- Szia, Livia-ha nevezhetlek így-, mesélj egy kicsit magadról.

- Hát honnan is kezdjem. Los Angeles-ben születtem és most is ott élek a szüleimmel. Van egy húgom, Miranda, aki elkísért családtagjaimmal együtt. 4 éves korom óta táncolok, azaz 14 éve, mert pár napja töltöttem be a 18. életévemet – kezdtem bele „mesémbe”.

- Isten éltesse Olivia-t! – szinte már ordított.

- Köszönöm. Tehát, táncoltam már Katy Perry mögött, megjegyzem azóta is nagyon jó barátnők vagyunk, és a híres One Direction mögött is. Körülbelül egy hete találkoztam Justin Bieber-rel, aki ugyanolyan helyes szemtől-szembe is, mint képeken – pirultam el.

- Hűű, lesz itt valami! – hát igen, nem lehet semmit tenni a média ellen.

- Ilyenről szó sincs – védekeztem. Bár valljuk be, jó is lenne.

*Justin szemszöge*

- Scooter, tesó. Kezdődik az Ellen Show!- kiáltottam neki.

- Jövök már, ne ordíts – bokszolt bele vállamba, mire én is ugyanígy tettem.

  Bekapcsoltuk a TV-t és kit látlak szemeim! Olivia. Igen, megjegyeztem a nevét. Van benne valami. Igaz még csak egyszer találkoztunk, de más, mint a többi rajongó. Ő nem visítozott, persze én így szeretem a Belieber-eimet, de ő akkor is varázslatos. Nem, Justin! Nem tetszhet! Tudod mi volt Selena-nál is!? Nem történhet meg még egyszer. Valószínűleg sokáig elgondolkozhattam,mert csak Scooter hangjára emeltem meg kicsit a fejem.

- Haló, föld hívja Justin-t! – röhögött.

- Mi-mi van? Bocs, csak valami eszembe jutott – füllentettem.

- Aha, szerintem is. Tetszik a csaj, mi?

- Hagyjál már! Dehogy – hazudtam tovább. Bár Scoo-t lehet betudom csapni, de magamat nem.

- Naa, látom rajtad – gáz, hogy az előző elméletem nem sikerült. – Na, mesélj!

- Tudod, egy hete voltam a TCA-n és ott találkoztunk… - elmeséltem mindent szóról-szóra, egytől-egyig.

- Aha, értem – mosolygott.

- Haver, van egy ötletem, hogy ismerhetem meg jobban! – jutott eszembe. – Felkérem, hogy legyen a Journals turnén az egyik háttértáncosom! – büszke voltam magamra az ötlet miatt. Mivel most láttam a kisfilmen, hogy táncol, és még a show-ba is bevállalta, hogy-így, koreó nélkül-táncol, rossz nem lehet. Sőt, csodálatos! Amilyen lazán lenyomta. Meg se kottyant neki, mintha a vérében lenne. Káprázatos.

- Hé, hé, hé. Állj. Mi van? – csodálkozott.

- Jól, hallottad. Elviszem magammal a turnéra – vigyorogtam.

- Nem! Erről szó sem lehet!

- Scoo, ne csináld már! – lógattam orrom.

- Figyelj, meglátjuk. De nem látok rá nagy esélyt – állt fel és elsétált.

  Nem, Scooter nem ilyen.

*Olivia szemszöge*

  Ismét csodálatos érzés töltött el ahogy hazaértünk. Nagyon jó volt, hogy mesélhettem a múltamról és az elképzeléseimről. És, hogy táncolhattam is. Ez a lételemem, mintha a véremben lenne. Iszonyatosan fáradt voltam, így „levedlettem” magamról a ruhákat, vettem egy forró fürdőt és lefeküdtem aludni.

3. Teen Choice Adwards - A díjátadó

Hello csajok.! :)
Szerencsére volt egy kis időm, hogy részt írjak. Megszületett az első rész, melyben az említett személy, Justin Bieber is megjelenik. De erről nem is mondok többet, majd megtudjátok miről is beszélek. :)
Nem tudom, mennyire lett izgalmas a rész, de remélem tetszeni fog. :D
Iszonyatosan örültem az előző részhez írt egy kommentnek. De ez még mindig nem elég.:/ Úgyhogy következő rész 2 komi után jön. Nem akartam ezt bevezetni, de amíg nem kapok visszajelzéseket, addig ez így fog menni.
Azt hiszem, ennyit szerettem volna most mondani.
Kellemes Olvasást.♥

- Szia, Mike! – köszöntem barátomnak. - Wáóó. Jól nézel ki – ámultam.

- Sziasztok, csajok. Köszönöm, de ti.. – akadt el a szava. Én elpirultam, viszont Ashley-n is láttam, hogy zavarban van.

- Köszi – mosolyogtam épphogy.

- Indulhatunk, hölgyeim? – tartotta mindkettőnknek egy-egy kezét.

  Bezártam magunk mögött az ajtót és már be is ültünk a kocsiba.

- Üdvözlöm, Mr. Bennett.

- Örülök, hogy láthatlak titeket. Csodálatosan néztek ki – nézett minket a visszapillantó tükörből.

  Nagyon izgatottak voltunk egész úton, bár csak 15-20 percet mehettünk, de örökkévalóságnak tűnt. Barátnőmmel végig beszéltük, képeket csináltunk még Mike apukájával (!!!) is. Szerintem már készen voltak tőlünk, de nem nagyon érdekelt. Vagy százszor megkérdeztük, hogy mikor érünk oda.
  És eljött az a perc. Ezeregy autó, még több ember és híresség. Elköszöntünk Mr. Bennett-től és kiszálltunk a kocsiból. Nem hazudok, ha azt mondom, voltak vagy 10-20 ezren és még lehet keveset mondtam. Káprázatos volt. Az emberek csak szállingóztak be, mindenki kiöltözve, izgatottan vagy éppen idegesen. Az utolsó Ashley és Mike volt. Igen, veszekedtek…

- Hé, hé, hé. Mi a vita tárgya? – állítottam le őket. – Még be se mentünk, de ti már veszekedtek. Rosszabbak vagytok, mint a gyerekek – bosszankodtam.

- De nézd már meg, az ott Taylor Swift.

- Mike! Az ott akkor is Demi! – veszekedtek tovább.

- Fejezzétek már be! Az ott Demi Lovato és téma lezárva. Ash te meg ne nyavalyogj. Mindenki nyugodjon le! – utasítottam őket.

- Jól van, de..

- Nincs de! Inkább menjünk.

  Láttuk, Demi Lovato-t, akit nekem köszönhetően felismertünk, Taylor Lautner-t, Selena Gomez-t és még sok mást.

- Wááá!! Ott van Justin! – síkítoztam. – Istenem, el sem hiszem – körülbelül már az ájulás szintjén voltam, de drágalátos barátnőm és Mike csak nézek és mosolyogtak rajtam.

„Na jó… Nyugi, Liv. Csak menjünk be szépen, higgadtan.” Gondoltam magamban. Elindultunk az ajtó felé, ahol rengeteg ember volt.

- Hölgyeim, Uram. Jegyeket – nyújtotta kezét egy nagy darab, néger, 40-es pasi. Hozzá kell tennem nagyon szimpatikus volt.

- Mindjárt – kereste ki táskájából Ash. – Itt is vannak.

- Rendben. Köszönöm. Mehetnek, jó szórakozást! – mosolygott ránk és beengedett.

  Ámulatos! Az a rengeteg ember, ami ott volt. Sosem fogom elfelejteni, ez a legjobb szülinapi ajándék. Tudom, már mondtam, de akkor is.

- Elnézést, segítene? Merre van a sorunk? – kértem segítséget egy, mit ne mondjak elég helyes pasitól és megmutattam neki a jegyet.

- Igen, itt ez a sor – és az a mosoly. Éreztem, hogy elöntötte a pír az arcomat.

- Köszönjük – mosolyogtam zavartan.

  Leültünk a sorunkba és pár perc múlva már kialudtak a fények a nézőtér felett, így csak a színpad volt kivilágítva.

- Sziasztok, srácok! – jött a hang a színpad mögül. Pár pillanat után arc is társult a hanghoz. Selena Gomez. – Ismét köszöntünk titeket itt, a Teen Choice Adwards-on. Idén én lettem a házigazda és ez nagy megtiszteltetés számomra – vigyorgott, mint a tejbe tök.

  Elhiszem, hogy nagy megtiszteltetés lehet egy ekkora díjátadónak a házigazdája lenni. Én is így viselkednék. Még elmondta a „mondókáját” és felkonferálta a nyitószámot.

-  Akkor köszöntsük nagy szeretettel a popszenzációt, Justin Bieber-t!

  Mindenki nagy sikításba tört ki, így nem lehetett hallani a mellettünk ülő embereket sem.

- Sziasztooooook! – nyújtotta meg az „o” betűt. – Nagyon örülök, hogy én lehettem a nyitó szám, szóval nem is dumálok többet, hanem elkezdem – kacsintott és a végén elnevette magát.

  Annyira aranyos és cuki és.. és nem tudok rá mit mondani. Élőbe is ugyanolyan helyes, mint a képeken. Megszólalt az All Around The World, engem meg kirázott a hideg. Úgy imádom ezt a számot! Meg persze a gyereket is, aki énekli. Nekem mindig is az a kölyök marad, aki volt. Én Kidrauhl-t szeretem. Sőt.. IMÁDOM! Egyszerűen, meghallottam a hangját és megremegett a gyomrom. Nem lehet szavakba önteni, hogy Ő a legjobb példakép. Kétség nem fér hozzá.
  Ashley is Belieber, és akár hiszitek, akár nem Mike pedig BoyBelieber. Végig üvöltöttük az egész számot, így valószínű holnap nem lesz hangom. Mindegy, megérte. Mindennél jobban.

- Köszönöm, hogy láthattalak titeket és, hogy meghallgattatok! Sziasztok! – köszönt el és dobott egy puszit.

  Selena kiosztotta a díjakat. Legjobb női előadó lett Katy Perry, az én kedves barátnőm. Mint említettem táncoltam mögötte és azóta jóban vagyunk. Legjobb férfi előadó pedig az én édesem, Justin.

- Katy, Drágám! – köszöntöttem egy-egy puszival. – Először is gratulálok és büszke vagyok rád. Másodszor, mi van veled csajos? – vigyorogtam rá.

- Olivia! De jó téged látni! Régen beszéltünk és nem vagyok rá túl büszke, sajnálom – láttam rajta, hogy tényleg bántja a dolog. – Egyébként köszönöm. Nem sokára kezdődik a turném, várom már nagyon.

- Jaj, ne butáskodj, nincsen semmi baj – öleltem meg. – Hát akkor jó koncertezést és vigyázz nagyon magadra! De azért remélem, még fogunk találkozni vagy beszélni előtte – mosolyogtam.

- Persze. Egyébként emlékszem, mesélted még, hogy nagy Belieber vagy! Szóval gyere csak velem egy picit.

- Mi? Hova megyünk? – kérdeztem, mert húzott maga után a csuklómnál fogva.

- Majd meglátod! – fordult vissza és rám kacsintott.

  Na, tuti megint kitervelt valamit. Átfurakodtunk a tömegen és egyszer csak a backstage-ben vettem észre magam.

- Hát, itt is vagyunk. Justin! Ide tudnál jönni egy kicsit?

- Na ne! Ezt nem mondod komolyan, ugye? Katy! Köszönöm – halványan elmosolyodtam, könny szökött a szemembe és a nyakába ugrottam.

- Mondjad, szivi, mit szeretnél? – jött oda hozzánk Justin.

- Én nem szeretnék semmit, de ő igen – mutatott rám.

- Sz-szia! – köszöntem félve. – Olivia vagyok és nagy rajongó.

- Szia, Olivia – ölelt meg (!!), a szívem meg majd’ kiugrott a helyéről.

- Kérhetek egy képet és egy autogrammot? – kérdeztem.

- Persze, gyere – nyújtotta kezét.

  Csináltunk pár képet és kaptam három autogrammot. Egyet magamnak, egyet Ashley-nek és egyet Mike-nak.

- Nagyon köszönöm.

- Igazán nincs mit. A Beliebereimnek mindent! – és újból megölelt.

  Elköszöntem tőlünk és kifurakodtam a nagy tömegből a barátaimhoz. Katy nagyszerű csaj, de hogy ennyire?! Nagyon köszönöm neki, tényleg.
  Közben elértem a kocsihoz, mert mondtam Mike-éknak, hogy várjanak meg itt. Persze ők még semmiről nem tudnak.

- Na menjünk, majd út közbe mindent elmesélek! – nem bírtam abba hagyni a vigyorgást.

- Rendben, de minek örülsz ennyire? – kíváncsiskodtak.

- Mindent időben megtudtok – kacsintottam.

- Naaa! Oliv, ne légy kegyetlen!

- Jól van na – mondtam és kihalásztam táskámból a papírokat. – Gondolkodjatok kicsit. Kivel találkozhattam? – és megmutattam nekik a kezemben levő két dolgot.

- Úristen, Úristen, Úristen! – visítozott Ash.

- Te jó ég! – szűrte ki fogai között Mike. Láttam rajtuk, hogy ledöbbentek és lefehéredtek mindketten.

- Higgyétek el én is így voltam, mikor szembe álltam vele.

  Elmeséltem nekik az egész sztorit. Azt, hogy Katy terve volt, hogy csináltam vele képet (amit meg is mutattam nekik) és hogy ölelkeztünk is. Ez volt életem legszebb negyed órája.

- Atyám, Liv, milyen szerencsés vagy te! – ölelt meg barátnőm.

  Az úton kitárgyaltuk az egészet.

- Akkor köszönök mindent még egyszer – szálltam ki a kocsiból, mert időközben megérkeztünk.

- Ezt már megbeszéltük! Holnap beszélünk. Szia – integettek az autóból.

  Kinyitottam az ajtót, ledobtam a cuccom az ágyra és bezártam mindent. Kivettem a tálból egy almát vacsorának, úgy sem vagyok éhes és felmentem szobámba. Miután elfogyasztottam „vacsorámat”, vettem egy meleg fürdőt. Körülbelül fél óráig lehettem benne gondolataimmal elmélkedve, de fáradt voltam, így kimásztam, megtörölköztem és bebújtam a puha paplan alá. Nem is kell mondjam, rögtön elnyomott az álom.