2014. március 31., hétfő

23. Egy szívességet szeretnék kérni tőled...

Sziasztok, csajok! :)
Fényévekkel ezelőtt volt utoljára rész, tudom. De sajnos az iskola közbeszólt. Az előző hét borzasztó volt, mindennap írtunk legalább egy dolgozatot, mellette pedig témazáró is volt. Szóval szinte minden nap este 7-ig tanultam. Megkönnyebbülés volt szombaton 11-kor felkelni. :DD
Köszönöm szépen az előző részhez írt kommenteket! :))) Remélem, hogy most még több kedvet kapnak dobni egy kommentet:)
Nem is mondok most többet.
Kellemes Olvasást.♥:)



- Legközelebb. Szia. – intettem neki vigyorogva, mielőtt végleg összezárult volna a lift két fémajtaja.
                                       
  Egy újabb napnak nézünk elébe. Ma szombat van, holnap telik le az egy hét. Egy hete itt vagyok és jövő héten megy el Justin, hiszen azt mondta nekem, hogy 2 hétig lesz itt. De ez nem is tudom, miért jutott eszembe.. van ebben valami fontos? Nem, nincs.

  Nekem még 5 hetem van hátra. 5 hét New Yorkban… Bevallom, jobbnak gondoltam ezt az egészet. Én úgy számítottam, hogy majd bejárom az egész várost és ilyenek, de ehelyett egyik program követi a másikat. Kemény munka van. Ebben a pillanatban viszont úgy határozok: Én igenis fel fogom fedezni New Yorkot!
Egyszer vagyok itt, az istenért! Talán leszek még, de a jövőben semmi sem biztos. Úgyhogy meg kell ragadni minden alkalmat.
  Ezen viszont nem volt sok időm gondolkodni, mert készülődnöm kellett. Ma készítik el rólunk azt a képsorozatot, amit felhasználnak majd az 1 hetes ittlétünk és szorgos munkánk ajándéka és egyben kitüntetéseként. Elviekben holnap meg is kapjuk a kész naptárat. Annyira nem izgulok, készült már naptár rólam, amit az emberek meg is vehettek, szóval ebben nincs semmi újdonság.
  Tegnap este megmosott hajam igencsak szép formában száradt meg, így úgy gondoltam, kiengedve hagyom. A nap nagy részében felfogom, mert a fotózásokra készített hajaim legtöbbször úsznak a hajlakktól meg néha a csillámportól. Egyszerűbb, ha nem kell folyamatosan sepergetnem ide-oda. De most friss volt és üde, így hát élvezni tudtam, ahogy hosszú hajam a hátam közepét simogatja.
  Ahogy az elmúlt napokban is, sminket ismét nem raktam fel, mert a sminkesem úgyis lemosná, mondván, hogy neki natúr bőr kell.
  Reggeli után belebújtam a bokacsizmámba, összeszedtem egy táskába minden szükséges kelléket és kelletlenül bár, de elindultam a fotózásra. Időközben azt is megjegyeztem, hogy egy okkal több van, amiért sétálgatni mehetnék a városba: új ruhákat és kiegészítőket kell beszereznem.

~*~

- Mi újság, Oliv? – lépett mellém Amanda. Jaj, ne, már csak ez hiányzott..!
- Á, teljesen össze vagyok zavarodva. Annyi programom van.. neked is? – jobb ötletnek találtam a sajnálkozást, mint a „nincs semmi különös” választ, mert akkor lefogadom, hogy kitért volna Justinra.
- Nekem is, de szerencsére követhető. Meg.. végül is ezért jöttünk, nem? – nevetett fel.
- Végül is de – éltem szavaival mosolyogva.
- Neked lesz még ma fotózás?
- Nem. Csak egy van naponta. Neked nem?
- Nekem ma kettő van, holnap pedig egy sincs – vigyorgott.
- Ó, de jó neked – biggyesztettem le ajkaimat. – Nem kell vasárnap is csinálnod ezt a felhajtást. Imádok modellkedni, de órákat tölteni a sminkes-és fodrászszékben már nem.
- Azt én sem nagyon szeretem.
  Egy mosollyal nyugtáztam szavait, s csendben sétáltunk tovább. Csak azt nem értettem, ő miért jön velem..?
- Figyelj… - kezdett bele, de megállt. Majd újra mély levegőt vett. – Nincs kedved eljönni velem holnap a közeli plázába?
- Nagyon megharagudnál, ha nemet mondanék? – gondolkodnom sem kellett ezen. Semmi kedvem nem volt éppen vele vásárolni. Egyébként jó fej csaj, de csak lenne. Ugyanis mindig attól kell félnem, hogy a következő pillanatban Justinról fog kérdezni és így egyáltalán nem lehet elengedni magam a vele folytatott beszélgetések során. – Tudod, nekem van holnap fotózásom, meg szeretnék egy kicsit beszélgetni az otthoniakkal is. Úgy értem, Skype. Meg rendbe rakom a szobám, mert sikerült tegnap rendesen feltúrnom – nevettem fel kínosan. Utóbbi csak apró hazugság volt, az első kettő valós ok. Tényleg beszélgetést terveztem a családommal, na meg persze drága barátaimmal.
- Ó, értem – sóhajtott szomorúan. – Akkor majd legközelebb – mosolyodott el halványan. Nekem rögtön bűntudatom támadt, de nyugtatott a tény, hogy most nem rosszindulatból cselekedtem, csupán elővigyázatosságból. Még a hotelben tudnék is menekülni előle, de egy plázából nem tudok elszökni hirtelen, ha nem kívánt téma kerül szóba…
  Mosollyal bólintottam, majd elköszöntem tőle, ugyanis a lifthez értünk. Ő a lépcsőházat vette igénybe. Ahogy utánanéztem, még erősebben rám tört a lelkiismeretem. Úgy értem a lelkiismeret furdalásom. Talán mennem kellett volna.
  De végül nem szóltam utána. Jobb, ha még várok egy kicsit. Ha a közeljövőben is kérdezgetni fog Justinról, akkor végleg teszek arról, hogy szorosabb barátságba kerüljek vele. De ha nem, akkor megpróbálhatjuk.
A lifttel gyorsan felértem, a szobám pedig már alig 20 lépésre volt onnan. Örömmel nyugtáztam, hogy így délután 3 óra felé végül ismét sikeresen túléltem a hajlakkot. Hajgumim után nyúltam, de mikor az összefogásra került a sor, mégsem tettem meg. Szerettem volna kicsit érezni hosszú hajam lobogását.
  Küldtem anyának, Audrinának és Ashleynek egy-egy SMS-t, hogy ráérnek-e estefelé egy kis Skype-ra. A válaszok hamar érkeztek: Audrina és a szerelmespár ráérnek, anyáék nem, de holnap igen. Szuper!
Bőröndömben lapuló laptop tartó táskámat kivettem, az ágyra fektettem és mióta megérkeztem, most először végre beüzemeltem a gépem. Bedugtam a töltőt, hogy véletlenül se merüljön le idő előtt és míg vártam, hogy életre keljen, az órarendes táblázatot tanulmányoztam. Holnap mindössze egy fotózásom lesz, de szólt Clara, hogy holnap tart Tyler egy rövid konferenciát, amin értékeli az elmúlt egy hetes teljesítményünket és valami másról is szó lesz, de azt nem mondta meg.
  A gépem feléledt, ujjlenyomattal beléptem – azaz végighúztam az ujjbegyem a kis érzékelőn és megjegyzem, ez a megoldás nekem jobban bejön, mint a jelszavas, mert ezt valójában lehetetlen feltörni – és rögtön az internethez csatlakoztam. Eddig csak telefonról Twittereztem és Facebookoztam, de gépről könnyebb. Mindkettőbe beléptem. Lesokkoltam az adatok láttán. Facebookon jött 139 üzenetem, 163 ember ismerősnek jelölt, ezen felül 631 értesítésem volt. Ez hogy a fészkes fenébe történhetett, úgy őszintén? Lehetetlen! Ráadásul 2 nap alatt? Mert tegnap nem léptem fel se ide, se Twitterre. Twitteren hasonló volt a helyzet, csak még „rosszabb”: a követőim száma megnőtt 50.002-re. Na ez az, ami már tényleg lehetetlen.
Rengeteg ’direct message’ érkezett, s kíváncsiságból belenéztem párba. A legtöbbje arról kérdezett, hogy mi közöm van Justinhoz és hogy milyen érzés vele kapcsolatban lenni. Az olvasás közben valójában majdnem sokkot kaptam. Ez nem történhet velem.
  Következő utam Justin adatlapjára vezetett, ahonnan a választ és okot vártam a követőim számának hirtelen megnövekedésére. A tweetek között böngészve ráakadtam egyre, amelyet tegnap írt, a tartalmazta a felhasználónevem.
rosszat cselekszem egy jó ügy érdekében. emlékezz, @OliviaM, hogy még tartozol nekem!
Milyen kedves.. vagy inkább kedvesen ironikus. Gondolkodás nélkül fogtam bele a válasz írásába. Nem hagyhatom szó nélkül.
a tegnapot vehetjük a tartozás megadásaként. tehát kvittek vagyunk, nem kérek több említést a tweetjeidben.
Reméltem veszi a lapot, hogy nem akarok egy olyan személy adatlapján megjelenni, akinek több, mint 50 millió követője van. Az pedig, hogy kissé durva voltam, szerintem érhető. Úgysem fog megsértődni és bár nevet nem említettem, úgyis tudni fogja, hogy neki címeztem.
  Nem is vetettem több ügyet arra, hogy talán válaszol-e vagy nem, helyette inkább visszakövettem pár tíz embert.

~*~

- Ó, hívnak a srácok – jelentettem be szomorúan Audrinak. – Sajnálom, nővérkém, mennem kell.
- Rendben, éppen jól jön, mert nekem is – nevetett fel. – Jövő héten lehet New Yorkba megyek, szóval ha van kedved és időd, akkor találkozhatunk majd. Bár lehet, hogy amúgy is fogunk, mert Tylerrel beszélnem kell. Kifutós fellépésem lesz.
- Hmm, az nem rossz – kacsintottam bele a kamerába. – Majd megbeszéljük a dolgot, még addig van idő.
- Persze. Majd kereslek. Puszillak.
- Szió! – dobtam puszit, majd kikapcsoltam a kamerát és felvettem a kapcsolatot a srácokkal. Amint megjelent a képernyő, megpillantottam drága barátaim idióta pózait. Még Mike is pózolt…
- Jó reggelt a mi szép barátnőnknek! – mondták kórusban, vigyorogva.
- Kicsit messze vagyunk már a reggeltől, nem gondoljátok? – nevettem fel boldogan. Hiányoztak már és örültem, hogy végre így láthatom őket.
- Nem változtál semmit, Livia. Jaj, úgy hiányzol! – vette magához a szót Ashley.
- Nekem is ti, skacok, higgyétek el! – szomorúan, mégis mosolyogva kémleltem a képernyő túloldalán lévő két dilis szerelmespáromat. – Hogy ityeg? – kérdeztem játékosan.
- Hiányzol az egész osztálynak. Sőt, az egész sulinak! – ezennel Mike beszélt.
- Ó, azt erősen kétlem. – nevettem.
- Ismét szóváltásba keveredtél Twitteren a pasimmal – vigyorgott Ashley.
- Ó, szóval jártok? – kérdeztem sunyin, kacéran.
- Ah, jó lenne. De nekem elég Mike, őt tiszta szívemből szeretem – sóhajtott. – Tényleg, mi van veletek?
- Nincs olyan, hogy mi. Ő van, meg én. És az van, hogy tegnap este elbeszélgettünk egy kicsit – vallottam be szerényen.
- Olivia, addig nem mozdulsz el a gép elől, míg el nem mondasz mindent.
  A parancs hallatán satuba vágtam magam és Ashley „kedves” kérésére belekezdtem a mesélésbe.

~*~

- Szóval ennyi – sóhajtottam fel örömömben, hogy így negyed óra folyamatos beszélés után végre megpihenhetek.
- Csináltál már róla félmeztelen képet? Emlékszel, megkértelek!
- Ashley, ez most komoly? Az egyik, hogy ott ül melletted a pasid – nyöszörögtem fel. – A másik meg, hogy legalább az előző beszédemre reagálj már valamit, ne rögtön másra térj rá – a végén azért elmosolyodtam, nehogy megsértődjön.
- Jól van, oké, bocsi – horgasztotta le orrát. – Csak.. na, azért mégis Justinról van szó. Ismersz, hogy olyankor nem bírok magammal.
- Persze, tudom, édes – bűntudatom támadt, hogy megsértettem, ha nem is túlságosan, de mégis megtettem. – Tudod mit? Így 7 óra után már biztos itt van a hotelben. Felhívom és ha ide tud jönni, akkor beszélsz vele. Mit szólsz hozzá? – ajánlottam kedvesen. Ő viszont lesokkolt.
- Uramisten, ez komoly? – tátotta el a száját. – Te jó ég, szent szűz Mária, persze, hogy benne vagyok – elvigyorodott, kezeivel őrült módjára kezdett kalimpálni a levegőben.
- Akkor shh! – tettem mutatóujjam ajkaimra, majd kikerestem Justint a telefonomból és tárcsázni kezdtem. 5 csörgés után még mindig semmi.
- Nem veszi fel? – ment el Ashley kedve.
- Nyugi, fel fogja – és amint kimondtam, meg is történt.
- Üdvözlöm, Chuck Norris a vonalban. Kivel beszélek? – szólt bele kedvesen, de hangja elárulta, hogy vigyorog.
- Ha maga Chuck Norris, akkor gondolom már azt is tudja, hogy miért hívom – ugyanazzal a hanggal válaszoltam.
- Persze, hogy tudom. Annyira hiányolja nélkülözhetetlen személyiségemet, hogy azt szeretné, ha felkereshetne engem.
- Oké, nem tudom honnan jön neked ez a duma, de inkább elmondom, amit akarok, mert mégsem vagy annyira Chuck, mint ahogy te azt szeretnéd – sunyin elmosolyodtam válaszomon. – Szóval azt szeretném kérdezni, hogy nem tudnál-e feljönni a szobámba? – térem rá egyből.
- Tessék? Miért? – nem kicsit meglepődött.
- Egy szívességet szeretnék kérni tőled.

2 megjegyzés:

  1. Sziaa!:) egyszer mar elkezdtem a blogod,de em tudom hogy elhagytam...:// de a jo hír hogy megint itt vagyok es mostmár elmentettem a többi blog köze! Nagyon jol írsz!:) tetszik a blogod kifejezetten! Hamar hozd a kovit!!:)

    VálaszTörlés
  2. Szia:) Úristen, nagyon szépen köszönöm*.* kifejezetten örülök hogy visszatértél. Sietek, de még a fele sincs kész a következő résznek.:/ <3

    VálaszTörlés