21. A magánóra

Sziasztok! :)

Bocsánatkéréssel kell kezdenem, ugyanis elhúzódott több, mint 1 hétre a 2 rész közötti időszak. A következő várakozási idő már remélem rövidebb lesz, mert sietek a résszel, a kommentek számától fog függni, hogy milyen hamar hozom. :)

Megragadnám akkor már az alkalmat, hogy megkérdezzem; mi van veletek? Mert tudom, hogy olvassátok a részeket, de nem kapok egyetlen egy kommentet sem! Kérlek, ha valami véleményetek van, mondjátok vagy írjátok le:))

Nem is tudom mit mondjak a részről.. megjelenik benne egy új szereplő, aki majd még szerepelni fog. Különösebb dolog nem fog benne történni.

Szerintem most nem is írok semmi mást, néha rövid előszónak is lennie kell:)

Tehát a komik ellenében jön a következő rész:)

Szeretlek titeket.♥

Kellemes Olvasást.♥

Az este jónak ígérkezett és őszintén reméltem, hogy Pattie tényleg olyan személyiség, mint ahogy ezen rövid idő alatt megismerhettem.

  Az üres kocka helyére kézzel beírt egy szót tanulmányoztam. Magánóra. Nem, valahogy nem akartam most tanulni. Főleg nem úgy, hogy egy ismeretlen tanár fog oktatni. 9-től 1 óráig lehetne szabad programom, erre belerondít az a csúnya kézírás, ami arra kötelez, hogy márpedig meg kell jelenjek az órán. De mi van, ha nem akarok?

  Valójában, semmi. Mert senkit nem érdekel, hogy én mit akarok. Pedig alig bírok kikelni az ágyból. Rendben, talán nem kellett volna tegnap 11-kor lefeküdnöm, de.. oké, nincs de. Nem kellett volna és kész. De hát akkor is…!

  Nagyot sóhajtva ledobtam magam mellé a köteg papírt, ami összefűzöttségének köszönhetően nem hullott darabokra. Lelöktem magamról a takarót és nyűglődve kikeltem az ágyból. Háromnegyed órám volt 9-ig. Biztos, hogy nem szépségkirálynőként fogok kinézni az órán.. ennyi idő alatt örülök, ha magamat rendbe rakom, nemhogy még hajkoronát kreáljak meg csini ruhát válasszak.

  Fogmosás.. fésülködés.. arctisztítás.. szempillaspirál.. így teltek sorba a készülődésem állomásai. A hűtőből kivettem egy kakaót és reggeliként megittam, mialatt a szekrényem előtt állva ruhát cserkésztem be.
  Szerencsére jobban átláttam mindent, mert tegnap kipakoltam a bőröndből a szekrényembe, így minden a legnagyobb rendben volt. Végül kiválasztottam egy kényelmes felsőt és egy nadrágot, meg egy Vans cipőt. A vicc kedvéért a pólóm I ♥ Friday-os volt, mivel ma péntek van. Magamra kaptam egy felsőt is, aztán gyorsan felkötöttem a hajam. Az egész egy nagy összevisszaság volt, de éppen ezt szeretem benne.

  Mivel nem tudtam, hogy mit fogunk csinálni vagy, hogy könyvből tanulunk-e egyáltalán, így csupán két tollat vettem magamhoz, a telefonomat és egy csomag rágót. Beraktam egy pandás fülbevalót, fújtam kettőt a parfümömből, aztán felkaptam a kártyát, ami az ajtóhoz kell. Utolsó pillantásként csekkoltam, hogy biztos a 123-as terembe kell-e menni, majd gyorsfuttában indultam el, ugyanis már háromnegyed 9 volt.

  Mivel 123-as, ezért az első emeleten volt a terem. Gyerekjáték volt megtalálni. Teljesen nyugodt voltam, nem izgultam semmi miatt. Gertrude azt mondta, hogy kedves, tehát reménykedtem, hogy velem sem fog másképp viselkedni.

  Az ajtót egy férfi nyitotta ki. Hátrafelé beszélt, úgy jött kifelé, így nem látta, hogy ott vagyok.

- Jó reggelt – köszöntem rá, mielőtt belém sétált volna. Meglepődötten fordult felém.

- Ó, jó reggelt – mért végig mosolyogva. Örültem neki nagyon… - Kit keres?

- Jenny.. ööö… - úristen, nem jut eszembe a neve. Ó, hogy a fenébe hívják a csajt?

- Sadric? – vonta fel szemöldökét. – A magántanárod?

- Ó, igen, pontosan. Mellesleg most lett a tanárom. Az első órára jöttem – kedvesen mosolyogva próbáltam jó benyomást kelteni, nehogy azt higgye, valami díler vagyok.

- Menj be, bent megtalálod – ő kilépett a helyiségből, én pedig a keletkezett üres ajtónyíláson bementem.

Mielőtt bezártam volna az ajtót, körbenéztem. És jól tettem.

  Az asztalnál Ő ült. Ő. De.. hogy kerül ide? Értetlenül bámultam rá, ő ugyanúgy nézett vissza rám.

- Elnézést, azt hiszem mégis rossz helyen járok – kezdtem hátrálni a szerencsére nyitott ajtó felé, de mielőtt eltűnhettem volna, egy nő utánam szólt. Most vettem csak észre, hogy egy nő is ül Mellette…

- Olivia Mitchell? – a nevemen szólított. Ismerne?

- Igen? – hangom kérdésként csúszott fel, pedig ezt kijelenteni akartam.

- Jó helyen jár – mosolyodott el kedvesen. – Jöjjön be!

  Összezavarodva bár, de bezártam az ajtót. Azon gondolkodtam, most vajon ugrat a nő vagy esetleg Justin kezdett gyors átveréses akcióba és a nőt használja fel vagy egyszerűen tényleg ő a.. tanárom. Ó, ez félelmetes, ha belegondolok, hogy milyen másik személynek még a tanára…

- Nyugodtan idejöhetsz – állt fel a székből, megkerülte az asztalt és felém indult. Az én lábaim is elindultak, így ő lassítani kezdett.

- Elnézést, biztos, hogy Ön Jenny Sadric? – kénytelen voltam megkérdezni. Nem akartam elhinni, hogy ez tényleg a valóság. Abban bíztam, hogy csak egy rossz álom.

- Igen, ő Jenny Sadric – szólalt meg a széken ülő Justin. Látszólag megsértődött, hogy ennyire kelletlenül fogadom társaságát. Mert igen.. be kell vallanom. Csakis amiatt nem akartam elhinni, hogy Jenny lesz a tanárom, mert ő egyben Justin tanára is. – Jenny, egy percre…

- Egy pillanat, Justin – intette le. – Szóval Jenny Sadric vagyok – nyújtotta kezét kedvesen.

- Olivia Mitchell – ráztam meg illedelmesen.

- Ne ijedj meg és ne ájulj el a székben ülő személy láttán – bökött mosolyogva Justin felé.

- Valahogy eszem ágában sincs… - egy csúfos mosollyal, mégis kedvesen adtam tudtára, de inkább Justin tudtára, hogy még mindig nem vagyok oda érte. Szemem sarkából láttam, hogy Justin elmosolyodott, majd csóválva lehajtotta a fejét.

- Ezt nem értem – ráncolta homlokát Jenny, tekintete értetlenül vizslatott.

- Nézze, Mrs. Sadric… - sóhajtottam fel. – Teljesen biztos abban, hogy Ön fogja Gertrude-ot helyettesíteni?

- Természetesen. De…

- Értem – bólintottam kelletlenül, de inkább félbeszakítottam, minthogy még egyszer feltegyen valami kérdést.

- Jenny… - ismét belekezdett Justin, de a tanára ezután is leintette.

- Kérem, elmondaná, miért ellenkezik ennyire? – Jenny felpillantott rám, szemében komoly érdeklődés volt.

- Nem ellenkezem, csupán… - nem is folytattam, ez is nagy hazugság volt. Igenis próbáltam ellenkezni. – Rendben – vettem mély levegőt, majd kifújtam. – Elnézést kérek a kellemetlenségekért – sütöttem le a tekintetem.

- Csakhogy elkerüljük a hosszú magyarázkodást, inkább kezembe veszem az ügyet – állt fel magabiztosan az eddig magához képest meglehetősen csendes fiú. Lassan indult el felénk.

- Abból nem lesz semmi jó – motyogtam magamnak, majd mintha nem is mondtam volna semmit, érdeklődést mutatva felnéztem rá.

- Valójában de – cinikus tekintetet lövellt felém. Fenébe, komolyan hallotta? – Tehát annyi az egész, hogy Olivia és én ismerjük egymást – utolsó szavára éppen mellénk ért. – A csaj nem bír engem, folyamatosan kritizál és szid, na meg persze kötekedik, ennek ellenére szívből jövő szeretetet táplálunk egymás iránt, ugye Hamupipőke? – gúnyos és egyben elégedett mosollyal az arcán nézett a szemembe és lerítt róla, élvezi, hogy feldühíthet.

- Jenny, akk.. vagyis úgy értem, Mrs. Sadric.. – javítottam mosolyogva. Az volt a tervem, hogy figyelmen kívül hagyom Justint, ez pedig jó ötletnek tűnt. - ..akkor megbeszéljük a taníttatásommal kapcsolatos részleteket?

- Látod, Jen? Erről beszélek – sóhajtott fel fejét csóválva.

- Azt hiszem, kezdek rájönni, hogy honnan vagy nekem ismerős – mélyen tanakodva vizsgálta meg Jenny a vonásaimat, értem ez alatt az arcom és a testem egyéb részeit is.

- Jenny, folytassuk az órát. Nemsokára próbám van – lemondóan szólt közbe Justin. Én pedig büszke voltam magamra, hogy ezúttal sikerült rajta felülkerekednem. Nem folytatta a kötekedést, legutoljára pedig én szóltam le. Ez egyértelműen nyerés számomra.

- Rendben, persze. Folytassuk.. illetve kezdjük el – nevetett fel.

  Jenny leült az asztal végén lévő székbe, Justin az egyik, én pedig a másik oldalára.

- Még mindig nehéz felfognom, hogy ismeritek egymást.

- Jen, ezen ne törd magad – Bieber bosszúsan lapozott bele a könyvébe. Tényleg még mindig azon eszi magát, hogy alulmaradt? Kell lenni valami másnak. Annyira csak nem sértődött be. Ha meg de, annak csak örülök.

- Biebs, plusz 2 oldal – Jenny szavai meghökkentettek. Hogy ilyen oldala is van? Egy rossz szó és plusz 2 oldal? Örülök neki…

- Jenny, fellépésem lesz. Nem fog menni.

- 2 oldalt a limóban ülve tízszer is el tudsz olvasni. Na, tehát Olivia – nézett rám mosolyogva.

  Justin püfögött még valamit, mintha megismételte volna a „Biebs, plusz 2 oldal.” mondatot, csak nyávogó hangon, ezzel kifigurázva Jennyt.

- Könyved nem lesz sok, leginkább fénymásolatokat fogok majd adni – kezdte meg Jenny a beszélgetést. – Ha jól tudom, franciául is beszélsz, aminek kifejezetten örülök, mert nagyon szeretem a francia nyelvet.

- Igen, legalábbis tanulok – mosolyodtam el, mire felnevetett.

- Ó, igen! Egy fontos dolog; ha nem gond, akkor megkérnélek, hogy ne magázz, tegezz nyugodtan.

- Rendben, köszönöm – bólintottam mosolyogva.

- Az óráid már megvannak, beleírattam a táblázatba, amit a modellkedéskor kaptál. Gondolom szóltak, hogy ne ijedj meg az idegen kézírás miatt.

- Igen, persze.

- Szuper. Szerintem különösebb megbeszélnivalónk nincs, majd az órák alatt megismerjük egymást – abbahagyta a jegyzetelést és mosolyogva rám nézett.

- Nekem lehetne egy kérdésem? – haraptam ajkamba félénken.

- Persze, csak nyugodtan.

- Majd inkább négyszemközt, ha lehet – egy pillanat erejéig Justinra néztem, ami elég volt, hogy lássam, amint meglepődve felkapja a fejét.

- Ahogy szeretnéd – bólintott, majd egy könyvet vett a kezébe.

- Talán zavarok.? – hangsúlyából nem jöttem rá, most ez kérdés akart lenni vagy nem.

- Csak amiért az előbb olyan hevesen állítottál rólam dolgokat, akkor most ki is kezd kötekedni? – nekem tényleg nem állt szándékomban összetűzésbe kerülni vele, főleg nem a tanárom előtt, de ezt nem tudtam kihagyni.

- Szokj hozzá – válaszolt Justin helyett Jenny. – Sokszor próbál másokat szekálni, függetlenül attól, hogy jóban vagy rosszban van-e az illetővel – rosszallóan csóválta a fejét, amikor Justinra nézett.

- Velem nem lesz egyszerű dolga – mosolyogtam kedvesen a velem szemben ülő fiúra.

- Pedig vissza kell venned az önimádatodból, ha kell az a kártya – kacsintott rám vigyorogva, majd a tanulnivalójába temetkezett. Fogaimat összeszorítva próbáltam lenyelni, hogy ne szóljak vissza.

- Oké, nem tudom, miről beszéltek, de kezdjük az órát – határozottan utasított minket csendre anélkül, hogy ezt kimondta volna. – Justin, te elemezd a verset, aztán próbáld meg ezt a szöveget spanyolra fordítani.

- Nem tudok spanyolul – jelentette ki nyugodtan, fel sem nézve papírjából.

- Ezt a szöveget egy óvodás kislány írta, tehát pont a te szinted – ezen elvigyorodtam. Úgy látszik, Jenny sem könyörül rajta.

  Justin ismét besértődött, így még mindig fel sem nézve a papírról vette ki Jenny kezéből a szöveget és húzta az ölébe.

- Nos, Oliv… - fordult felém Jenny. – Mivel ezek az első óráid, ezért te választhatod meg, hogy milyen tantárgyat és mennyi ideig tanuljunk. A kikötés, hogy legalább 3 tárgyat válassz.

- Akkor az egyik a francia – vágtam rá nevetve. – Legyen még angol.. és matek. És biológia.

- Rendben. Akkor kezdjük a franciával, úgy jó lesz?

- Oui, parfait (Igen, tökéletes) – mosolyodtam el.

- Hé, hé, hé…! Én ebből nem értek semmit – szólalt fel Justin.

- Én pedig a spanyolt nem értem – vontam vállat.

- Akkor spanyolul foglak szidni – nevetett fel kárörvendően.

- Húha, most nagyon megijedtem. Én meg franciául, na? – forgattam meg a szemem.

- Bon, les gars, ce n'est pas nécessaire (Rendben, srácok, ez nem szükséges) – jelentőségteljes pillantást vetett ránk tanárunk.

- Én annyit tudok franciául, hogy bonjour meg au revoir – húzta el a száját.

- Én meg annyit spanyolul, hogy hola meg gracias.

- Tehát akkor megtartjátok egymásnak az órát? – ezúttal már nem türtőztette magát Jenny, mérgesen szólt ránk.

- Nem – mindketten egyszerre vágtuk rá.

- Akkor száj befog, kéz mozog – ezt nem vettem magamra, ugyanis Justinnak volt az a feladata, hogy írjon, én még nem kaptam feladatot.

  Jenny elmondta a feladatom, én pedig belekezdtem. Jó öt perc után zacskócsörgésre lettem figyelmes. Nem szenteltem a zajnak nagy figyelmet, csak mikor már Jenny is felszólalt.

- Justin, azt elrakod – határozottan szólt rá. Tetszett, hogy nem kivételezett vele szigor szempontjából csak azért, mert híres.

  Bieber viszont nem engedelmeskedett a parancsnak. Az asztalra rakta az m&m’s csomagot, s kivett belőle hármat. Az egyiket feldobta a levegőbe úgy, hogy az pontosan a szájába esett. Aztán ezt még egyszer megcsinálta. A harmadik után Jenny nem tűrt, elvette a zacsit.

- Ó, ne már! – forgatta meg szemét.

- Mondhatom, szépem bemutatkozol más tanítványaim előtt – ez egy erőteljes dorgálás volt. Nem is jöttem rá azonnal, hogy én lennék az a másik tanítvány, csak mikor belegondoltam a mondat jelentésébe.

- Olivia előtt nem kell tisztelettudóan viselkednem, mert ha tenném sem változna a véleménye – vont vállat, majd a zacskóért nyúlt és újra játszadozni kezdett a dobálással. Ám sorozatba három félrement és hangos csattanással ért földet.

- Justin – csóválta meg a fejét Jenny, majd lemondóan lehunyta a szemét, felkönyökölt az asztalra és arcát tenyerébe temette.

  Lenéztem az asztal alá, hogy vajon merre lehet Justin lába. Bemértem célpontként, majd meglendítve a lábam aprót belerúgtam, mire fejét rám kapta. Jennyre pillantottam, majd vissza rá és csak remélni tudtam, hogy veszi a lapot.

- Kérsz, Jenny? – tartotta a zacskót tanárom felé.

- Mi? – suttogtam értetlenül, s egyben dorgálóan.

- Mi az? – tátogott vissza meglepetten, nem igazán értette, hogy mi bajom.

- Nem azt mondtam, hogy kínáld meg, te hülye – hadartam el tátogva, emiatt nem valami sokat érthetett belőle. Kérdőn nézett rám. Nem látja Jennyn, hogy kiakadt a viselkedése miatt? Én nem egy „Kérsz, Jenny?” mondatra gondoltam, hanem egy „Sajnálom.”-ra…

- Justin, beszélni szeretnék édesanyáddal. Mondd meg neki, hogy ma este felhívom – komolyan nézett rá Justinra, akinek arcáról az előbbi értetlenség félelemmé változott át.

- Miért? – kérdezte halkan. – Csak akkor akarsz anyával beszélni, mikor… - szemeivel hunyorított, azt hiszem rájött a mondat befejezésére. Nekem sem volt nehéz kitalálnom.

- Igen, mikor olyan lehetetlenül viselkedsz, hogy nem tudok veled mit kezdeni. Így el fogunk csúszni mindennel. Visszafoghatnád már az energiatúltengésed, igazán! – azzal felállt és kiviharzott a szobából. Én meg csak néztem utána, értetlenül.

- 1 hétig nem lesz laptopom – nyöszörgött fel fejét hátrahajtva.

- Jaj, egyelek meg, bele ne halj! – félve a szám elé kaptam a kezem, majd egyszerűen csak megforgattam a szemem. – Az a lábrúgás arra volt, hogy kérj bocsánatot, ne pedig megkínáld m&m’sszel.

- Jól van, nem értettem – védekezett azonnal.

- Most hova ment Jenny?

- Mikor nagyon kiakasztom, ki szokott menni pár percre. Aztán visszajön és mosolyogva folytatja a tanítást.

- Ó, Justin – sóhajtottam fel. – És ezért most én is szívjak, mi?

- Miért szívnál? Van pár perced, amíg nem kell matekegyenletet megoldanod – vigyorodott el.

- Kiakasztottad a tanárod. Hogy veheted ezt félvállról? – fentebb csúsztam a széken, ezzel együtt hangom is megemelkedett.

- Már mondtam. Mosolyogva fog visszajönni. Ismerem őt, Liv, nyugi már.

- Persze, te mindenkit ismersz… - forgattam a szemem.

- Nem, korántsem. Csak azokat, akik engedik, hogy megismerjem – szavai közben arcáról eltűnt a pimaszság, komolyan nézett a szemembe. Vele ellentétben, én rögtön értettem a célzást.

- Ha nem lennél velem ennyire visszataszító, én is engedném – motyogtam, hirtelen támadt zavaromban le kellett sütnöm a szemem.

- Ó, hogyisne, még én legyek a hibás.

- Nem azt mondtam…

- De. Te is tudod, hogy de.

- Justin… - néztem fel rá, vissza akartam neki szólni. De végül nem tettem. – Sajnálom, hogy nem tudok kedvesen válaszolni. Sajnálom, hogy nem tudlak körbenyalni, mint a rajongóid. Én most már nem vagy egy közülük, én csak egy lány vagyok, nem pedig Belieber. Nem mondom, hogy nem vagyok hibás emiatt, mert nekem is alkalmazkodnom kellene hozzád, de ha már te keresed a társaságom, akkor neked kellene jobban, nem igaz? Néha egyszerűen csak meg kellene állnod, hogy ne szólj vissza és mindjárt jobban érezném magam – a szavak dőltek belőlem, s többször is meg akartam állni, de aztán gondoltam, ha már ennyi kijött, jöjjön a többi is.

- Ahogy te is, én sem olyan személyiség vagyok, aki egykönnyen elfogadja, ha alulmarad. Mert valld be, te sem szereted, amikor lekörözlek – mosolyodott el.

- Nem kell bevallanom, én ezt tudom magamról. De most arról van szó, hogy…

- Olivia, ennek semmi értelme. Mitől lenne jobb, ha hagynám, hogy elhordj akárminek?

- Nem ezt mondtam, Justin – tártam szét a karom, majd felsóhajtva leengedtem. – Mindegy is. Veled nem lehet értelmesen beszélni – visszagörnyedtem papírom fölé, kezembe vettem a tollat és írni kezdtem.
  Hallottam, hogy ismét meg akar szólalni, de ekkor visszajött Jenny.

- Folytassuk – közeledett felénk kimérten és ahogy Justin mondta, tényleg jó kedvű volt.

  A lábfejemet enyhe rúgás érte, tekintetem rögtön Justinra terelődött.

- Megmondtam vagy megmondtam? – suttogta, majd mosolyogva rám kacsintott.

  Vállat rántva elfordultam tőle, de cselesen egy pillanatra még visszanéztem rá. Rosszallóan, mosolyogva rázta a fejét, majd tekintetét lesütötte. Ezután kénytelen voltam Jennyre figyelni és már csakis vele foglalkoztam. Azaz.. próbáltam.