2013. november 23., szombat

1. Ajándék

Hát akkor itt is van az első rész. :) Nagyon boldog lennék, ha érkezne pár komi, már csak azért, hogy tudjam tetszik-e. Minden kommentnek örülnék, lehet negatív kritika is, mert abból tudom, mit rontottam el és mire kell figyeljek. :)
Remélem tetszeni fog és kedvet kaptok az olvasáshoz. Próbáltam úgy írni, hogy ne derüljön ki minden az elején.
Kíváncsi vagyok a véleményetekre, nem spóroljatok a kommentekkel! :D A képeket úgy fogom rakni, hogy kiderüljön kiről/miről van szó és el tudjátok képzelni, hogy én hogy képzelem el. :)
Ui.: Az egyik, hogy sajnálom, hogy csak most hozom az első részt, de nagyon tömör hetem volt, de ezt hagyjuk is. :) A másik pedig bocsánat a fehér kijelölésért, de ahogy írtam a "bemutatkozásban" is, nem tudok vele mit csinálni...
Kellemes Olvasást.♥


  Reggel a szokásos időmben, pontosan 5:30-kor csörgött az órám. Éjjeliszekrényemre nyúltam és kinyomtam. Nagy nehezemre esett, de muszáj volt felkelnem, ezért lerúgtam magamról a takarót és kimásztam meleg, puha ágyamból. Utálom a reggeleket. Mindig rohanás és kapkodás van. Egy dolog vidított fel: péntek van! Lementem a lépcsőn és köszöntöttem apuékat.
- Jó reggelt! – adtam mindkettőjüknek egy-egy puszit.
- Hogy aludtál?
- Hát elég későn sikerült elaludni, aztán forgolódtam még jó sokat… De egyébként jól – nevettem el magam.
- Akkor jó fáradt lehetsz, de így jár az, aki nem képes időben ágyba bújni.
  Igaza van apának, hogy nem kéne sokáig elkószálni a barátokkal. Tegnap este tele voltam energiával, mert be kell vallani elég jó volt a hangulat és a társaság is. Félreértés ne essék, nem ittunk! Csak ki kell használni amíg év eleje van.
- Csináltam szendvicset. Mit kérsz hozzá? Tejet vagy teát? – jött ki anya a konyhából.
- Teát, köszi – mosolyogtam rá, ő pedig viszonozta ezt.
  Keveset beszélgettünk, majd megköszöntem a reggelit és felrohantam a szobámba elkészülni. Őszintén, lehet kicsit túlzás, de utálom az iskolát. Nem adhatom önmagam és ezt nem szeretem benne. Igaz, én választottam ezt az utat, de akkor sem szeretem. A „sulis énem” sportosan szeret öltözködni és utálja a sminket. Az „igazi énem” inkább stílusos és sminkelni szokott. Persze nem vagyok cicababa, mint egyesek… Ezekkel a gondolatokkal mentem gardróbomhoz s kiválasztottam mai ruhámat. Fura, de ahhoz képest, hogy hulla fáradt vagyok, jó kedvem van. Biztosan a tegnapi nap hatása. Végül bevonultam a fürdőszobába, elvégeztem a reggeli teendőket és felöltöztem.
  Egy sötétszürke csőszárú mackónadrágot és egy fekete topot vettem fel, végül pedig ráhúztam szürke, imádott Nike pulcsimat. Feltűztem hajam, fülembe raktam szintén Nike fülbevalómat és végül magamra fújtam kedvenc parfümömet. Fogtam az iskolatáskám és immáron felfrissülve szökdeltem le a lépcsőn. Kivettem a szekrényből Nike cipőmet és már készen álltam indulni a suliba.
- Apa! Kész vagyok – kiáltottam az említett személynek, mint kiskoromban. – Mehetünk – vigyorogtam rá.
- Mondd meg nekem őszintén, Olivia, mikor érjük meg azt, hogy egyedül is el tudj menni iskolába? – csóválta fejét. – Na induljunk!
  Mosolyogtam rá, úgy, mint aki elérte azt amit szeretett volna. Mindig imádtam suliba menni apával. Az egész utat végig beszéljük vagy éppen röhögjük. Sosem laktunk az iskolától mesze, de itt, Los Angeles-be elég forgalmasak az utak.
- Liv, várjatok meg! – futott le a lépcsőn húgom, Miranda.
- Gyere gyorsan!
  10 perc alatt elértünk a suliba. Adtunk apának egy gyors puszit és már siettünk is be, mert csöngettek.
- Sziasztok, srácok! – köszöntem két legjobb barátomnak, Ashley-nek és Mike-nak. – Mi újság van? Kialudtátok a tegnapot? – kacsintottam rájuk.

                                                     
- Én nem mondanám, hogy kialudtam magam – röhögött Ash.
- Én sem – válaszolt Mike.
  Hát nem mondanám, hogy valami bőbeszédűek… Nem értem, mert mindig, olyan jól el tudunk beszélgetni. Ez felettébb érdekes.
- Bonjour (Jó reggelt) - jött be a franciatanár.
  És ment minden a normális kerékvágásba. Első két óránk francia volt, aztán földrajz, történelem, rajz és végül egy kémia. Órák végére sem értettem, mi van Ashley-ékkel. Olyanok, mint amikor készülnek valamire. Megvan! Valamit nagyon titkolnak.
  A nap egyébként nagyon gyorsan elment. Amint hazaértem ledobtam a cuccom és leültem a laptop elé. Megnéztem Twitteremet, 1569 követő. Hűű. Szeretik a munkámat és ez meglátszik a követőkön is. Végre van valami, amit szeretek csinálni. És ez a tánc. Már szinte híres vagyok a szakmámba. Több fiatal énekes mögött táncoltam már, mint például Katy Perry, Avril Lavigne és a felkapott One Direction mögött is. Igen a fiúk háttértáncosa voltam. Míg elvoltam gondolataimmal, megcsörrent a telefonom. Ashley az.
- Hello, csajos! Mizuka? – nevetve köszöntöttem egyetlen, szeretett barátnőmet.
- Szia, Olivia! Lenne egy kérdésem. Ráérsz egy kicsit? – kérdezte félve.
- Persze. Mit szeretnél?
- Átmennénk Mike-kal. Van egy meglepetésünk – elképzeltem, ahogy kacsint egyet.
- Rendben, gyertek csak – bólintottam.
  Most agyalhatok azon, hogy miért van ajándékuk számomra. Viszonylag sokáig gondolkozhattam, mert megszólalt a csengő. Lesiettem a lépcsőn s kinyitottam az ajtót.
- Sziasztok! – mosolyogtam rájuk.
- Hali, Liv! – öleltek meg mindketten.
- Gyertek fel, mert már nagyon kíváncsi vagyok.
  Felmentünk a szobámba és rögtön kényelembe helyeztük magunkat.


- Na hadd halljam, miért vagytok itt – már megölt a kíváncsiság, de próbáltam leplezni.
- Úgy gondoltuk, mindjárt itt a szülinapod - már csak pár hét -  , így előrébb hozzuk egy kicsit és most kapod meg az ajándékod. Persze, ha nem gond – szerintem láthatták rajtam, hogy nem tejesen értem, ezért rögtön kapcsoltak. Átnyújtottak egy sárgás-fehér borítékot. Elég furán nézhettem rá, mert Ash megszólalt.
- Nézd már meg! Nem fog megharapni – röhögött.
  Kinyitottam a borítékot és találtam benne.. három jegyet!!
- Ez meg mi? – tátottam nagyra számat.
- Olvasd el! – nevetett Mike.
- Teen Choice Adwards. Ez nem hiszem el! Most ez nem komoly, ugye? – hitetlenkedtem.
- Amint látod – mosolyogtak.
- Ti vagytok a világon a legjobb barátok! Köszönöm – hálálkodtam.
  A jegyen az állt, hogy „Szombat, 19:00”, azaz holnap.
- És csak mi hárman megyünk? Úgy értem, szülők?
- Igen, csak mi hárman. Hát apuval beszéltem és azt mondta, elvisz minket – mondta Mike. – Az a jó, hogy itt lesz Los Angeles-ben.
- Tényleg nagyon köszönöm – mosolyogtam rájuk és nem tudtam elégszer megköszönni nekik. – Ez volt az egyik álmom, hogy ide eljussak.
- Tudjuk. Ezért gondoltuk, örülni fogsz neki – mindig tudják mit akarok. – Bocsi Livia, de nekem muszáj lesz mennem – köszönt el Ashley.
- Várj meg nekem is mennem kell – szólt utána Mike.
- Köszönöm még egyszer – öleltem meg őket és adtam nekik két cuppanós puszit. – Sziasztok!
- Szia, Oliv! – köszöntek újból és kikísértem őket.
  Annyira szeretem őket! Persze, nem csak ezért, de mindig tudják mit szeretnék. Kétség sem fér hozzá, hogy a legjobb barátaim. Mindent elmondhatok nekik és megbízhatok bennük.
  Összepakoltam egy kicsit a szobámban és engedtem egy nagy kád fürdővizet. Raktam bele a kedvenc, barack illatú habfürdőmből és mélyen elmerültem benne.

4 megjegyzés:

  1. hát most kezdtem bele ebbe az olvasásba ne már imádom :))

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy ez a blogom is tetszik:)

    VálaszTörlés
  3. én is most kezdtem bele te k**** jóóó :))))))

    VálaszTörlés