2014. február 25., kedd

20. Csajos este

Sziasztok, kedves olvasóim! :))
Elmondhatatlanul köszönöm mindenkinek, hogy az előzőköz érkeztek csodálatos kommentek, tényleg el sem hiszem, hogy kaptam ilyeneket:) Felemelő érzés, hogy szeretitek, amit írok. Ezért cserébe tényleg próbálom a következő részt a lehető leghamarabb hozni és egy kicsit hosszabbra fogalmazni. ;) Szeretlek titeket!
Nem tudom, hogy jutott eszembe, de utánanéztem a statisztikának, amit közzé is teszek:
Oldalmegjelenítések száma ma  40
Oldalmegjelenítések száma tegnap  14
Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban  2 130
Oldalmegjelenítési előzmények (összes)  4 302
Nagyon meglepődtem, hogy az összlátogatottság már 4.000 felett van.

Na és akkor térjünk rá a részre:
Nem tudom mennyire tetszik nektek, mert „Justin-mentes” lesz. Remélem sikerült elfogadhatóra megírnom:) Ha van valami, amit ti máshogy csináltatok volna, akkor írjátok meg, hátha legközelebb hasznát veszem:)
Igazából ez most nem ehhez a részhez tartozik, amit mondani fogok, de nem tudom eldönteni, hogy legyen meg még köztük az ellentét vagy kezdjenek összemelegedni. Oké, tudom, ti a másodikat szeretnétek:DD De bennem vannak még kételyek. Viszont igyekszem őket eloszlatni. :))
Még egy fontos dologról kell beszélnem: remélem mindenki hallotta a Brokent! Én IMÁDOM!! de nagyon. :$
És akkor most jöjjön a rész:)
Kellemes Olvasást Mindenkinek!



Nem is méltattam válaszra, csak bevágtam az ajtót és belül dühöngve indultam el a szobámhoz vezető úton.

  Útközben irányt változtattam. Az ajtóm előtt elhaladva Cariné felé igyekeztem. Zsebre dugott kézzel lépdeltem, szememmel követtem egyszer bal, majd jobb oldalt felbukkanó lábamat. Justinon gondolkodtam. Végre helyreraktuk a dolgokat tegnap, lecsillapodtak az érzelmeim, most pedig megint felhúzott. Miért kell neki alkut kötnie velem? Úgy őszintén? Bár ez a haragom kevésbé sem volt olyan indulatos, mint a tegnapi, aminek örültem.
  Megszokottan kopogtam be az ajtón és köszöntem mosolyogva az ajtót kinyitó Carinnak.
- Mizu, drágám? – huppant le mellém az ágyra, a körömlakkos üvegéért nyúlt.
- Te komolyan megint körmöt festesz? Mikor Bieber jött, akkor is azzal szenvedtél – nevettem fel.
- Justin – javított nyomatékosan, mire megvontam a vállam. – És igen, mert annyi körömlakkom van, hogy tengert lehetne vele rekeszteni, szóval valahogy el kell használnom őket. Apropó, neked nincs kedved segíteni nekem a pocsékolásban?
- Körömlakkot sosem pocséklunk! Meg úgy általában semmit – most én szóltam rá úgy, mit az előbb ő rám. – De ha megengeded, akkor segítek fogyasztani őket – vigyorodtam el végül. Felcsillantak szemei.
- Abban a dobozban vannak, válogass kedvedre. Ha valamelyik tetszik, neked is adom – a bőröndjén fekvő, elég tágasnak látszó dobozkára mutatott, én pedig megindultam felé. Felvettem és az asztalra raktam.
  Kinyitása után elakadt a szavam is. Rögtön kiszúrtam belőlük egy jó párat, amik nagyon jól néztek ki.
  A nagy válogatás közepette nem is hallottam, hogy kopognak, csak annyit láttam, hogy Carin az ajtó felé rohan. Nem is foglalkoztam ezzel többet, jobban lefoglaltak a körömlakkok. Kiválasztottam egy csillogó sötétes-szürkés kéket, egy korallszínűt, egy halvány rózsaszínt és egy pirosat. Aztán hozzácsaptam még egy nagyon szép nem is tudom megfogalmazni milyen színűt, ugyanis minél több oldalról néztem, annál több színnek láttam. Nem tudom hogyan…
- Olivia?! – egy éles hang hallatán elejtettem a szép körömlakkot, szerencsére semmi baja nem lett. Fejem automatikusan fordult a hang felé.
- Gertrude? – a meglepődöttség nem kicsit futott végig rajtam. – Te még itt?
- Igazából jöttem Carinhoz elköszönni, aztán mentem volna hozzád, mert beszélnivalónk van. De ha már itt vagy, akkor elmondom, hogy..
- Mit? – ezen elmosolyodott.
- ..hogy sajnos egy ideig nem tudom vállalni a tanításod – ez még jobban meglepett.
- Miért, mi történt?
- Semmi rossz nem történt. Csupán annyi, hogy Selenának Ausztráliába kell mennie és nem szeretné, hogy huzamosabb ideig hanyagolja a tanulást.
- Ó, értem – bólintottam. – De akkor velem mi lesz? Elvégre ki van fizetve a taníttatásom, nemde? – nem akartam tapintatlan lenni, de ezt jogomban állt megkérdezni.
- De, de, ez így van. De ne aggódj, megoldottam a problémát – mosolyodott el. – Találtam neked egy szuper tanárt. A szüleiddel már beszéltem, ők beleegyeztek az ideiglenes váltásba.
- És ki lenne az illető?
- Jenny Sadric. – ez a név nem igazán mondott nekem valami sokat.
- És ő kicsoda?
- Hamarosan megtudod. Holnap lesz vele órád, ha jól tudom délelőtt 9-től 1-ig.
- 4 óra hossza? – azt hiszem elsápadtam.
- Nem lesz az olyan vészes – nyugtatóan elmosolyodott. – Remekül tud franciául is, tehát azt sem kell hanyagolnod. A nyelv ugyebár az egyik legfontosabb a matek és az irodalom mellett.
- Ez egy jó hír. Mármint, hogy folytathatom a franciát – mosolyodtam el.
- Viszont ne haragudjatok, de nekem most mennem kell. Selenáék már várnak odalent. Szia, Carin! – fordult az említett felé és megölelte. – Szia, Oliv! Sajnálom, hogy nem taníthatlak egy időre, de igyekszem visszajönni hamar – kedvesen széttárta karjait, én pedig megöleltem.
- Szia, Gertrude – váltam el mosolyogva. – Ha rossz lesz a tanár, szidni foglak – játékosan megfenyegettem, de a végén mindhárman elnevettük magunkat.
  Gertrude elment, Carinnal pedig belevágtunk a körömlakkozásba.
- Mit gondolsz Selenáról? – hirtelen érhette a kérdésem, mivel nagy szemekkel bámult rám. – Mi az?
- Ja, semmi – rázta meg a fejét. – Hogy mit gondolok? Nagyon szép, kedves és jó fej.
- Igen, erre számítottam – sóhajtottam fel.
- Komolyan őt sem bírod? – csóválta meg a fejét mosolyogva, s folytatta körme festését.
- Szép, meg minden, de szerintem kissé kényes. Meg nem tudom.. nem szimpi – vontam vállat.
- Nem is ismered – vádolt meg.
- Elég annyi belőle, amit az újságokban olvasok.
- Az újságoknak fogalmuk sincs, hogy milyen egy celeb személyisége. Higgy nekem. Tapasztalatból tudom. Justin sem olyan, mint az újságokban leírják. Vagy igen?
- Nem, nem olyan. Rosszabb – jelentettem ki határozottan.
- Jaj, ugyan már, Livia! Csak azt ne mondd, hogy Justin nem jó arc – mosollyal igyekezte feljavítani dorgáló hangnemét.
- Zsarol. Engem. Zsarol… - meg kellett ismételnem, hogy biztos felfogja, amit mondtam. – Meg amúgy is.. nem jó arc – használtam szavait.
- Velem jó fej. Mindenkivel az. Biztos, hogy veled is – valójában tényleg az volt velem is, ha jobban belegondolok. Csupán én állítottam be őt egy seggfejnek. De ezt nem vagyok hajlandó bevallani. Így inkább nem válaszoltam. Valószínűleg láthatott rajtam valamit, mert ismét megcsóválta a fejét.
- Carin, megyek telefonálok egyet, oké?
- Persze, nyugodtan.
- Elvihetem a körömlakkot? Estefelé ígérem visszahozom.
- Persze, már mondtam, neked is adom – nevetett fel.
- Jaj, dehogy. Ez nagyon szép.
- Na, akkor meg főleg neked adom.
- Komolyan? – vontam fel a szemöldököm.
- Persze. Vidd nyugodtan.
- Ó, akkor nagyon szépen köszönöm – hálásan nyomtam puszit arcára. – Azért este majd átjövök dumálni. Persze, ha nem gond…
- Jaj, Oliv, dehogy! – mosolygott. – Áthívom majd Pattie-t is, persze ha nem gond.
- Justin anyukája?
- Justin anyukája. – bólintott helyeselve.
- Ó.
- Pattie nagyon kedves, életvidám csajszi. Ha megismered, imádni fogod! – olyan nagy lelkesedéssel beszélt róla, hogy elhittem, talán nem tőle örökölte Justin a tulajdonságait.
- Hát akkor jó. Csajbuli – vigyorodtam el.
- Az ám! – helyeselt ismét nevetve.
- Még egyszer köszi a lakkot. Akkor majd jövök. Puszillak – dobtam neki egy puszit az ajtóban állva, amit leutánzott. Mosolyogva hagytam el a szobát és mentem az enyémbe.

~*~

- Igen, Ashley, nyugodj már le! – csitítottam nevetve.
- Ó, add már meg légyszi a számát – rukkolt elő egy „fenomenális” ötlettel.
- Tessék? Hogy adhatnám meg, te kis bolond?
- Miért, nem szabad? – láttam lelki szemeim előtt legörbített ajkait.
- Akármennyire is nem érdekel, azért mégsem akarom, hogy megbízhatatlannak gondoljon.
- Ja, ez mondjuk igaz – megkönnyebbülés volt ezt hallani. Hátha már nem fog nyaggatni ezzel a Justin - témával. – Akkor majd ha egyszer élőben beszéltek, akkor hívj fel és majd odaadod neki a telefonod, én pedig beszélek vele, jó? – hangja annyira lelkes és reménykedő volt, hogy nem bírtam ki nemet mondani.
- Rendben, szivi – mosolyogtam bolondosságán és őrületes rajongásán.
- Kérd majd meg, hogy vegye le a pólóját és csinálj róla képet, amit majd átküldesz nekem. Jaj, Livi, még mindig nem hiszem el, hogy személyes kapcsolatban állsz JUSTIN BIEBERREL!! – a végén akkorát sikított, hogy a telefont egy méterre kellett tartanom a fülemtől, de még úgyis hallottam a hangját.
- Én ugyan nem kérem meg – tiltakoztam, miután visszaemeltem a telefont a fülemhez.
- Akkor majd én megkérem.
- Oké – hagytam rá.
- Mondd meg neki, hogy kövessen vissza Twitteren, hogy tudjak neki ’direct messenge’-t írni.
- Feltétlenül.
- Ennyire ne lelkesedj – dorgált.
- Tudod, hogy engem nem érdekel… - legalábbis az, hogy mi történik vele.
- Rendben, oké, felfogtam. Lekattanok a témáról – sóhajtott fel. – De azért azt komolyan gondoltam, amit mondtam – figyelmeztetett.
- Oké, én is felfogtam – nevettem fel. – Ashley, drágám, ne haragudj, de le kellene tennem a telefont.
- Okézsoké, nem akarlak feltartani. Sok dolgod van egyébként? – jól esett, hogy tényleg csak kíváncsiságból kérdezi.
- Még most csak fotózások, edzések, táncórák és a sulit helyettesítő magánórák vannak. Hát igen.. „csak”… - nevettem fel saját szavamon.
- Jó lehet neked, de azért nehéz is.
- Ez igaz – bólogattam.
- Képzeld, tudod ki érdeklődött ma felőled?
- Ne csigázz!
- April!! – majdnem szótagolta azt az egy szót is a hatás fokozása érdekében.
- Hogy meghaltam-e már? – forgattam meg szemeim.
- Azt kérdezte, hogy visszajössz-e még a suliba. Mikor mondtam, hogy nem valószínű, akkor kérdezte, hogy miért. Én pedig mondtam neki, hogy éppen New Yorkban vagy a modellkedés miatt. Ugye nem gond? – végére hangja elhalkult, félve kérdezte.
- Nem. Egyáltalán nem érdekel már az a cicababa.
- Akkor jó – hallhatólag megkönnyebbült.
- Viszont most már tényleg megyek, mert Carin vár.
- Oké és bocsi, hogy feltartottalak.
- Sosem tartasz fel, szívem – mosolyogtam el a cipőm húzása közben.
- Sok sikert a továbbiakhoz. Mike is puszil még egyszer – igen, vele már beszéltem és el is köszönt.
- Én is puszilom őt, szeretlek titeket. Hiányoztok, nem is kicsit – arcvonásaim akaratlanul is szomorúvá váltak.
- Nekünk is te, de inkább örülj, hogy jó helyen vagy – öntött belém lelket. Igen, látszik, hogy ő az örökös lelkizősöm, aki mindig próbál lelkesíteni.
- Remélem lesz haszna – nevettem fel.
- Tuti. Na, akkor majd beszélünk. Csók, drága!
- Puszkó! – köszöntem mosolyogva, majd leraktam a telefont.
  Gyors léptekben indultam Carinhoz, ugyanis már 8 óra körül járt, nem akartam sokáig kint maradni. Az odáig vezető úton azon gondolkodtam, vajon miért érdeklődött irántam April. Utálom őt. Kész.
  Kivertem őt a fejemből, s tiszta gondolatokkal kopogtam az ajtón. Reméltem, hogy nem lesz kínos ez a rövidke idő, amit együtt töltök majd nem szívlelt „barátom” édesanyjával. És azt is reméltem, hogy nem lesz velem lenéző, vagy valami hasonló. Lenne oka, persze, de azért mégis reménykedtem.
- Jaj, csajszi, jó hogy jössz. Pattie már majdnem elment – megkönnyebbülés sóhajokat kiadva invitált be.
- Bocsi a várakoztatásért, csak elhúzódott a telefonbeszélgetésem – sűrű mentségek közepette siettem be az ajtón, s vettem le a cipőm.
  Mikor felegyenesedtem, egy csodaszép fiatal, mosolygó nővel találtam szembe magam. Bizonyára ő lehetett Pattie, Justin édesanyja. A kisugárzása rögtön megtetszett.


- Szia, Olivia. Pattie Mallette vagyok – nyújtotta felém a kezét mosolyogva.
- Olivia Mitchell – mutatkoztam be vidáman, megráztam a kezét. Nagyon szimpatikusnak tűnt.
- Olivia, tehát ő Pattie, Justin édesanyja. Pattie, ő pedig Oliv, az egyik régi jó barátnőm tehetséges pici lánya – Carin átvette a bemutató szerepet. Elmosolyodtam engem leíró megfogalmazásán.
- Ha nem lenne gond, akkor kérném, hogy tegezz, rendben? Nem igazán viselem jól a Mrs. Mallette megszólítást így 37 évesen. Túl öreggé tesz – nevetett fel Pattie.
- Ahogy szeretnéd – bólintottam én is nevetve. – És köszönöm.
- Úgy látom, Olivia, hogy Pattie jobban bejön, mint Justin – vigyorgott Carin.
- Carin… - böktem oldalba, szemeimben én magam is láttam, ahogy a boldogság átvált szikrázó villámokká, melyek egyenesen felé haladnak.
- Ne aggódj, tudom, hogy mit gondolsz a fiamról – nyugtató mosolyt küldött felém. – Én azért mégis szeretnélek megismerni, mielőtt véleményezni kezdek rólad, persze csak ha nem gond – túláradó kedvessége egyenesen meghökkentett.
- Nem, egyáltalán nem – mást nem tudtam kinyögni, annyira meglepő volt, ahogy bánt velem.
- Csináljuk a szokásosat? – vigyorodott el Carin.
- Mi a szokásos? – nevettem fel kínosan.
- Videóüzii! – mint valami cukorkának örvendő kislány, úgy kezdett ugrálni.
- Neeee, Carin, most ne – Pattie nyöszörögve döntötte hátra a fejét, látszott rajta, hogy semmi kedve. – Nincs most ehhez energiám.
- Jól van. B terv – mondta könnyedén. Persze, nem is Carin lenne, ha nem lenne tele ötletekkel… - Vesézzük ki és értékeljük a Men’s Vogue pasimodelljeit – kapta fel az éjjeliszekrényről az említett újságot és az orrunk alá dugta.
- Oké – vágtuk rá egyszerre Patteivel. Összenéztünk, majd elnevettük magunkat, Carin pedig azon nevetett, ahogy mi nevetünk.
  Az este jónak ígérkezett és őszintén reméltem, hogy Pattie tényleg olyan személyiség, mint ahogy ezen rövid idő alatt megismerhettem.

2 megjegyzés:

  1. Sziia! Szeretnélek megkérni, hogy iratkozz fel a blogra, mert csak úgy érvényes a nevezés!
    Utólag elindult még egy kategória, a "legjobb főszereplő". A nevezésed alatt elég ha válaszban nevezed a főszereplőt! ( http://elethalaljatek.blogspot.hu/p/dijak.html )

    Life & Chicago szerkesztőség

    VálaszTörlés
  2. Sziaa! Feliratkoztam, de nincs kint kép, mert nem bírtam rakni, de ott a linkem, remélem felismersz:))

    VálaszTörlés